Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Puja Frigyes: Külpolitikánk egy esztendeje
hogy mind több fejlődő ország képviselőivel folytatunk — különböző szinteken — rendszeres és intenzív eszmecserét az időszerű nemzetközi kérdésekről, s együttműködünk velük a különböző nemzetközi szervezetekben, így az Egyesült Nemzetek Szervezetében és kapcsolt szerveiben. Gazdasági kapcsolataink perspektívái is biztatóak, s kulturális együttműködésünk, ha lassan is, de fejlődik. A múlt évben számos fejlődő országgal (Zaire Köztársaság, Thaiföld, Fülöp-szigetek stb.) létesítettünk diplomáciai kapcsolatot. A Magyar Népköztársaság igen nagy érdeklődést tanúsít az arab országokban végbemenő fejlemények iránt. Ennek természetes magyarázata van. Az arab világ a nemzetközi élet igen fontos tényezője, léte és fejlődése szorosan összefügg kontinensünk életével és jövőjével. Másrészt az arab világban igen fontos fejlemények mennek végbe a társadalmi fejlődést, valamint az általános béke fenntartását mélyen érintő kérdésekben. Az arab világ minden jel szerint a haladás és a reakció, a békéért küzdő erők és az imperializmus összeütközésének egyik fontos színtere lett. Közismert, hogy az utóbbi tíz esztendőben az arab világ számos országa a nem kapitalista fejlődés útjára lépett, vezetőik komoly erőfeszítéseket tesznek a múlt örökségének, az elmaradottságnak a felszámolására, az ipar, a mezőgazdaság fejlesztésére, népeik jólétének emelésére. Ezek a törekvések az imperializmus és az arab reakció szívós ellenállásába ütköznek. A haladás irányába tartó fejlődés törvényszerű következménye a régi külpolitikai orientáció megváltozása, az imperialistabarát politika elvetése és a szocialista országokhoz való közeledés. Az arab népek nemzeti érdekeinek és érzelmeinek durva megsértése, az 1956. és az 1967. évi izraeli agresszió, az imperialista hatalmak Izraelnek nyújtott politikai és katonai segítsége, valamint a szocialista országok határozott kiállása az arab népek igaz ügye mellett, meggyorsította ezt a fejlődést. Az 1973. október 6-án kiújult fegyveres konfliktus két arab ország, Egyiptom és Szíria, illetve Izrael között ismét mozgásba hozta a Közel- Keletet. A fegyveres harc számos új tanulsággal szolgált, amelyek bizakodással tölthetik el az arab országok népeit és azok barátait. Bebizonyosodott, hogy az arab katona, ha megtanulja forgatni a kitűnő minőségű szovjet fegyvereket, képes vereséget mérni az elbizakodott agresszorra. Rendkívül fontos, hogy a következő időszakban, a genfi béketárgyalások idején az arab országok vezetői kellő türelemmel közelítsék meg a problémát; Izrael nyilván nem fog könnyen belemenni az arab népek számára elfogadható békemegállapodásba. Hiba lenne illúziókat táplálni az amerikai szándékokat és törekvéseket illetően is. Bár az amerikai monopol- tőkének pillanatnyilag érdekében áll a közel-keleti nyugtalanság lecsende- sítése, de egyelőre még nem adta fel azt az elképzelést, amellyel 1967-ben is operált: a haladó arab országok rendszerének megváltoztatását, olyan kormányok uralomra juttatását ezekben az országokban, amelyek „baráti viszonyt” tartanak fenn az Egyesült Államokkal. Az arab országok vezetőinek azonban azt is tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül ebben a harcban — mint ahogy a fegyveres küzdelemben is —, maguk mögött tudhatják a szocialista országokat, a haladó emberiséget, általában a békéért küzdő erő16
