Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)

1973 / Próbaszám - Horn Gyula - Dr. Szűrös Mátyás : A Szovjetunió az európai, kollektív biztonságért

szóval, biztosítsa, hogy a nyugati hatalmak tartsák tiszteletben a létrejött európai népi demokratikus országok szuverenitását, és elejét vegye min­den olyan kísérletnek, amely a kialakult társadalmi viszonyaik megváltoz­tatására irányulna. A realitásokból kiindulva a szovjet külpolitikának tekintetbe kellett vennie, hogy a második világháború után a tőkés világban — s ezen belül Európában — új típusú imperialista katonai-politikai szövetségi rendszer jött létre. Azelőtt két-három egymással szemben álló imperialista katonai­politikai csoportosulás osztotta meg a tőkés világot, ám a második világ­háborút követő történelmi változások új helyzetet teremtettek. A legújabb- kori nyugati katonai-politikai szövetségi rendszer (a NATO, s annak ki­egészítéseként a CENTO és a SEATO) jellemző vonása, hogy a NATO — a szervezetet kiegészítő regionális katonai-politikai szövetségekkel együtt — a huszadik század első olyan globális katonai paktuma, amely szinte az egész tőkés világot egyetlen katonai-politikai szövetségbe tömöríti. A nyu­gati világ vezető katonai-politikai hatalmának, az Egyesült Államoknak 52 országgal kötött kétoldalú katonai szerződései tovább erősítik az impe­rializmus átfogó katonai szövetségi rendszerét. Ennek a szövetségnek fő feladata a szocialista előretörés megakadályozása, a szocializmus általános térhódításának feltartóztatása. A Szovjetunió és a vele egyetértő szocialista országok 1955-ig nem rendelkeztek sokoldalú politikai-katonai szövetségi rendszerrel. Sőt, a szo­cialista világrendszerben ma sincs az imperialista katonai tömbhöz hasonló átfogó szervezet. Ugyanis a Varsói Szerződés Szervezete valójában regio­nális jellegű, csak európai szocialista államokat tömörít. A Varsói Szerződés létrehozása (1955. május 14.) döntő válasz volt az 1954-es párizsi egyez­ményre, amelynek értelmében Nyugat-Németország tagja lett az Észak­atlanti Szövetségnek, s szabad kezet kapott az ország korszerű fegyverek­kel történő újrafelfegyverzéséhez. A Varsói Szerződés a szocialista világrendszer történetének első védel­mi szerződése. Egyik legfontosabb eleme az, hogy a szocialista országok közötti addigi kétoldalú szerződésekben rögzített támogatást és segítség- nyújtást a kollektív védelem és a sokoldalú kölcsönös segítségnyújtás szintjére emeli. A Varsói Szerződés Szervezetének létezése és működése megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya szellemének, mely szerint az ENSZ tagállamainak, illetve azok csoportjainak joguk van a béke megőr­zése érdekében kollektív erőfeszítéseket tenni és ezekhez regionális nem­zetközi szervezetet alakítani. Emellett a Varsói Szerződés — a védelmi szövetség erősítésén túl — céljaiban döntően az európai térség békéjével és biztonságával összefüggő nagy horderejű kezdeményezések fóruma. Ezekkel összefüggésben még hangsúlyoznunk kell a következőket: Az utóbbi egy-másfél évtizedben, de kivált az utóbbi években a nemzetközi kapcsolatokban is megerősödtek a szocialista országok egymás közötti szo­rosabb együttműködésének érdemi vonásai. Előtérbe került a külpolitikai akciók szervezett keretek közötti közös kialakításának és egybehangolásá­nak fokozott igénye. A Varsói Szerződés tevékenységének egyik vonása a 20

Next

/
Thumbnails
Contents