Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Dr. Salgó László: Franciaország Kína-politikája 1949 és 1973 között
hogy az Egyesült Államok vietnami intervenciója egymáshoz közelíti a két szocialista nagyhatalmat, Kínát és a Szovjetuniót. Párizsban félelemmel vegyes további meglepetést okozott az ősz újabb váratlan eseménye: N. Sz. Hruscsov felmentése. Mi lesz a folytatás Moszkvában? —■ találgatták az Elysée-palotában. Mit ért az SZKP új vezetősége a hruscsovi politikára utaló „szubjektivizmus” bírálatán, s mit jelentenek a „Pravdá”-nak azok a megjegyzései, melyek óvnak a „személyi kultusz” újjáéledésének veszélyétől? S milyen következtetéseket lehet mindebből levonni? Csak a belpolitikában, a szűzföldeken érvényesülő szubjektivizmusról van-e szó, vagy sokkal inkább a külpolitikában, a de gaulle-i koncepció szempontjából is döntő kínai kérdésben? A. Koszigin miniszterelnök 1965. februári pekingi és hanoi útja csak szaporította a párizsi kérdőjeleket. Vajon Hruscsov leváltása kielégíti-e a kínai vezetést, s hajlandó-e megszilárdítani az 1950-es szovjet—kínai kölcsönös segítségnyújtási egyezményt? Hajlandó-e a tragikus helyzetben küzdő vietnami nép támogatása érdekében nemcsak külön, de másokkal, mindenekelőtt Moszkvával együtt fokozott erőfeszítéseket tenni? Párizsban is köztudott volt az a rendkívüli igyekezet, mellyel Ho Si Minh munkálkodott a szocialista országok egységének érdekében egész forradalmi tevékenysége következetes folytatásaként. De Gaulle a legbizalmasabb munkatársától és egyik legfőbb szakértőjétől várta, hogy kipuhatolja további terveinek, főleg 1966-ra tervezett moszkvai látogatásának várható pekingi visszhangját. Néhány hónappal Koszigin pekingi útja után André Malraux ismét Kínába utazott. Ezúttal nem íróként, hanem a tábornok politikai megbízottjaként. A formalitásokat, a protokollt betartva de Gaulle levelét a legfőbb állami szerv képviselőjének, Liu Sao-csinek nyújtotta át. De a borítékot kísérő szavaiban nem titkolta: a tábornok Mao Cetungban látja a „két szuperhatalom” elleni küzdelem potenciális partnerét. A francia kulturális ügyek államminiszterének, Malraux-nak pekingi puhatolózásánál is egyértelműbb felvilágosítással szolgált a kínai „kulturális forradalom”. Az 1966 tavaszán kibontakozó belső hatalmi válság ideológiai tükröződése és külpolitikai vetülete vitathatatlan lehetett az Elysée-palota számára. A „kulturális forradalom” belpolitikai vihara és a kínai külpolitikában ez idő tájt hangsúlyozott „világforradalmi stratégia” nem maradt hatás nélkül Franciaország és a Kínai Népköztársaság kapcsolatára.16 Mindamellett egyik kormányzat sem engedte, hogy akár a párizsi, akár a pekingi átmeneti és szélsőséges jelenségek alapvetően megrontsák a két ország viszonyát. Francia diplomaták inzultálásáról is érkezett hír Pekingből, Párizsból pedig hazautaztak a kínai ösztöndíjasok s maga a nagykövet is. 10 R. Marcellin belügyminiszter a Franciaországban 1968 májusában lezajlott események legfőbb okaként „Peking felforgató tevékenységét” jelölte meg. A Nyugateurópai Unió 1966. novemberi ülésén Bourgoin előadói beszédében („Le probléme chinois”) a Kínai Népköztársaság hagyományos, indirekt és direkt nukleáris fenyegetését elemezte. Document N° 394. Assembly of Western European Union. Twelfth Ordinary Session. 93
