Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)

1973 / Próbaszám - Dr. Hidasi Gábor: A kínai vezetés külpolitikai törekvéseinek tükröződése a Kínai Népköztársaság gazdasági segélypolitikájában

sok tömeges méretű mozgósításával és kiaknázásával ugrásszerűen meggyorsítani gazdasági fejlődésüket, akkor a fejlettebb szocialista országok erkölcsileg olyan helyzetbe kerülnek, hogy kénytelenek lesznek a kínai gazdaságfejlesztés hiányzó láncszemével, a korszerű technikával a kínai „forradalmi tömegeket” az eddiginél sokkalta gyorsabb ütemben felszerelni, akár saját fejlődésük bizonyos területeken való visszafogása árán is. A „nagy ugrás” politikája tehát végső fokon a szocialista világrendszeren belüli erőviszonyok Kína javára történő gyors megváltoztatását, s ezen keresztül a világ valamennyi forradalmi mozgalma és áramlata feletti egyeduralkodói szerep mielőbbi megszerzését célozta.

2. A kínai segélypolitika szerepének és funkciójának változásai az 1960— 1969 közötti években

1960 tavaszától kezdve a kínai vezetők szinte valamennyi nemzetközi fórumon már saját különvonalukat képviselték vagy képviseltették, s megkíséreltek ehhez előbb a szocialista országok körében, majd a nemzetközi kommunista mozgalom soraiban is támogatókat, szövetségeseket keresni. Ezzel párhuzamosan a Kínai Népköztársaság segélypolitikája is egyre inkább ennek az ideológiai harcnak rendelődött alá, és irányainak, súlypontjainak változásai hűen tükrözik az e harcban kialakult helyzetet, annak Kína számára korántsem kedvező alakulását.

Az 1960—1969 közötti tízéves időszak első két évének segélypolitikájában lényegében még az előző időszakra jellemző fő tendenciák érvényesülnek. A Kínai Népköztársaság vezetői mindenekelőtt a szomszédos ázsiai szocialista országokban igyekeztek politikai és gazdasági befolyásukat növelni, s a kibontakozó ideológiai vitában ezeknek az országoknak pártjait a Kínai Kommunista Párt oldalára állítani.

1963 táján a Kínai Kommunista Párt vezetői számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista világrendszeren és a nemzetközi kommunista mozgalmon belül a vezető szerepet sem gazdasági, sem politikai, sem pedig ideológiai eszközökkel nem tudják megszerezni. Vajmi kevés eredménnyel jártak arra irányuló kísérleteik, hogy megbontsák a szocialista országok és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységét, és elfogadtassák e mozgalom pártjaival saját szerzeményű „általános irányvonalukat”. A szocialista országok közül csak Albániát tudhatták szilárdan maguk mögött, s két-három más szocialista ország tartózkodott — különböző okok és megfontolások miatt — a Kínai Kommunista Párt szakadár tevékenységének nyilvános elítélésétől. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban még kedvezőtlenebbül alakult számukra a helyzet. A több mint 90 párt közül alig tíz-egynéhány állt ideig-óráig a Kínai Kommunista Párt mellé, de ezek egy része sem volt hajlandó részt venni a kínai vezetők szovjetellenes intrikáiban. Az sem sokat segített helyzetükön, hogy több országban különféle álbaloldali, anarchista elemekből és pártból kizárt elhajlókból vagy egy tucat prokínai „marxista—leninista” pártot szerveztek, amelyek taglétszáma gyakran még egy politikai bizottság létrehozá73