Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Dr. Simai Mihály: Az USA nemzetközi gazdaságpolitikájának kérdőjelei a hetvenes évek elején
lyásolni az európai bankrendszer hitelbázisát, inflációt tudott exportálni Európába. Az európai központi bankokat hazai pénzügyi politikájuk kialakításában „megnyergelte” egy nem kívánt partner, egy olyan partner, akinek döntései ellenőrzésükön kívül estek. A dollár vásárlóerejének változása, az erősödő amerikai infláció aláásta a kulcsvaluta iránti bizalmat. Az amerikai társaságok fokozódó külföldi expanziója s az amerikaiak külföldi katonai kiadásai pedig olyan mennyiségű dollárt szivattyúztak ki az Egyesült Államokból, hogy az már súlyos zavarokat okozott a rendszerben. Az európai országok, kivált Franciaország, egyre kevésbé voltak hajlandók „meghitelezni” gyorsan inflálódó dollárok vásárlásával az amerikai külső terjeszkedés költségeit, amelyre a rendszer lehetőséget adott az Egyesült Államoknak. Az európai ellenállás a hatvanas évek második felében abban mutatkozott meg, hogy fokozták aranyvásárlásaikat, aranyra konvertálták dollárjukat, nemcsak azért, hogy tartalékaik értékét megóvják, hanem hogy az USA-t a deficit csökkentésére kényszerítsék. (1971-ben már csak a tőkés világ aranytartalékának 8%~a volt az USA-ban.) Az Egyesült Államok arra kényszerült, hogy 1968-ban részlegesen, 1971-ben pedig teljesen beszüntesse a dollárnak aranyra való átválthatóságát. A Bretton Woods-i rendszer alappillérei összeomlottak. A fix árfolyamok helyébe az „ellenőrzött lebegtetés” lépett, amikor is a valuták többségének árfolyamát a kereslet és kínálat viszonyai határozzák meg, s a központi bankok csak nem hivatalosan avatkoznak be — valutájuk eladásának vagy felvásárlásának fokozásával, illetve mérséklésével. Sok valutát le-, illetve felértékeltek, s kétszer leértékelték a dollárt, amely, annak ellenére, hogy továbbra sem váltható át aranyra, a tőkés pénzügyi rendszer kulcsvalutája maradt. Más tőkésországok valutája egyelőre még nem tudja betölteni a kulcsvaluta szerepét. A nemzetközi pénzügyi rendszer látóhatárán azonban már kirajzolódik a dollár trónfosztásának perspektívája. A dollár válsága részben az Egyesült Államok belső gazdasági helyzetének gyöngeségeivel függ össze, részben azonban tükrözi világgazdasági pozícióinak romlását, nemzetközi helyzetének megváltozását is. Milyen mértékűek ezek a változások? Mennyire gyöngültek meg az Egyesült Államok pozíciói a világgazdaságban? S egyáltalán, miért lényegesek a külgazdasági problémák az Egyesült Államok számára, hiszen az USA gazdaságának méretei hatalmasak, az ország területe nagy és igen gazdag természeti kincsekben, gyáripara roppant fejlett és képes a legkülönfélébb szükségletek kielégítésére. Az is jól ismert tény, hogy mezőgazdasága — a technikai fejlettség és a kedvező éghajlati viszonyok következtében — nemcsak az ország lakóinak szükségleteit elégíti ki, a trópusi termékek kivételével szinte minden cikkből jelentős felesleget is termel. A külkereskedelem súlya a bruttó nemzeti termékben az USA-ban a huszadik század második felében kisebb volt, mint a század első felében. A századfordulón az export a bruttó nemzeti termék 6,6%-át, az import pedig 4,6%-át tette ki. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fontossága azonban megnőtt az Egyesült Államok gazdaságában a második világháború óta. 1970-re a kül55
