Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Dr. Simai Mihály: Az USA nemzetközi gazdaságpolitikájának kérdőjelei a hetvenes évek elején
tosítani. A Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank álltak e rendszer középpontjában. Ezek a szervezetek születésükkor hivatalosan az államok egyenjogúságán alapuló multilaterális gazdasági diplomácia céljait deklarálták, valójában azonban egész felépítésük az Egyesült Államok hegemóniáját igyekezett biztosítani. Ha egyik vagy másik vezető tőkésországnak sikerült is bizonyos kompromisszumokat kiharcolni, ezek az adott intézmények működésének lényegét nemigen változtatták meg. Az Egyesült Államok kormánya az egész rendszert annak alapján értékelte, hogy az milyen mértékben szolgálja hegemóniájának biztosítását a világgazdaságban. Az amerikai dollár — az Egyesült Államok valutája — vált a nemzetközi pénzügyi rendszer kulcsvalutájává. Ezen keresztül az Egyesült Álamok gazdasági érdekeinek és gazdasági szükségleteinek közvetlenül is alá tudták rendelni a többi iparilag fejlett tőkésország nemzetközi pénzügyeit. Az amerikai monopóliumok nemzetközi terjeszkedési törekvései döntő szerephez jutottak a második világháború utáni amerikai külpolitikában és nemzetközi gazdaságpolitikában. Az Egyesült Államok külpolitikája és az amerikai monopoltőke érdekei közötti kapcsolatok mindig rendkívül szorosak voltak. Nagyon sok amerikai üzleti vezető és államférfi adott hangot annak, hogy az állam „stratégiai érdekei” és a társaságok gazdasági érdekei a külpolitikában lényegében azonosak. A második világháború hadigazdaságában a legnagyobb amerikai társaságok rendkívüli módon megerősödtek mind abszolút mértékben, mind pedig versenytársaikhoz viszonyítva. A monopoltársaságok — mint hadiszállítók vagy mint az amerikai hadsereg tanácsadói — gazdasági kérdésekben szinte „együtt mentek a katonákkal” a náci és a japán megszállóktól felszabadított területeken. Érdekeik és céljaik döntő módon befolyásolták az Egyesült Államok katonai adminisztrációjának határozatait. A legnagyobb amerikai társaságok gazdasági érdekei később is három vonalon kapcsolódtak közvetlenül is igen szorosan a külpolitikához: a) a katonai megrendeléseken keresztül; b) külföldi műveleteik révén (export, import, külföldi tőkebefektetések) ; c) a kutatások és a fejlesztés állami támogatása révén. A statisztikai elemzés azt bizonyítja, hogy a leghatalmasabb társaságok közül a repülőgép-ipar, az autógyártás, a gumiipar, az olajipar és az elektronikai ipar mammutvállalatai azok, amelyek mindhárom területen a legközvetlenebbül érdekeltek. Ezek a társaságok fokozták elsősorban nyomásukat az USA kormányára a katonai kiadások emelése érdekében, ami nem szükségképp párosult közvetlen és egyértelmű külpolitikai akciók kezdeményezésével, de fontos volt az általános légkör szempontjából. Ugyanezek a társaságok serkentették az USA kormányát leginkább aktív és expanzív nemzetközi gazdaságpolitikára is (állami kötelezettségvállalás a külföldi tőkebefektetések hatékony védelmére stb.). 50
