Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Horn Gyula - Dr. Szűrös Mátyás : A Szovjetunió az európai, kollektív biztonságért
locarnói egyezmények garantálására, Franciaország viszont a keleti regionális egyezmény szavatolását vállalta volna. Ily módon kollektív formában garantálták volna az érintett államok biztonságát, s annak megakadályozását, hogy Európa különböző szemben álló tömbökre szakadjon. Ez a szovjet alapkoncepció kiállta az idő próbáját, és a történelmi követelményeknek megfelelő módosításokkal a későbbiekben is kiindulóalapul szolgálhatott. Innen, tehát 1933-tól számíthatjuk a szovjet platform megszületését és a küzdelem kezdetét az európai kollektív biztonságért, amelynek nyilvánvalóan voltak előzményei. Ezek közül kiemeljük a legfontosabbakat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének másnapján a szovjet állam első szava az emberiséghez a béke szava volt, amely a szovjethatalom gyakorlati lépéseként a Béke-dekrétumban, majd a breszt-li- tovszki békeszerződés megkötésében öltött testet. A dekrétum a történelemben először fejezte ki állami politikában a világ népeinek ősi vágyait: az igazságos békét, a nemzetközi biztonságot, a nemzetek egyenjogúságát, a népek barátságát és együttműködését. A forradalom győzelmét követő öt esztendőben, amikor még nem teremtődött meg a fiatal szovjetköztársaságok szoros állami szövetsége, amikor polgárháború dúlt és az imperialisták teljes blokád alá helyezték a szovjethatalmat, természetesen nem sok lehetőség nyílt külpolitikai akciók és diplomáciai aktivitás megvalósítására, hiszen az erőfeszítéseket a honvédelemre, a belső és a külső reakció támadásai elleni fegyveres harcra kellett összpontosítani. Ezen alapvető cél megvalósítását szolgálta a diplomácia is. Azonban ahogyan erősödött a szovjet állam, úgy bővültek nemzetközi kapcsolatai, lehetőségei s fokozódott aktivitása. A szovjet állam növekvő erejének hatására a legjelentősebb tőkéshatalmak (Anglia, Franciaország, Olaszország, Japán) az antant legfelső tanácsának 1922 januárjában Cannes-ban megtartott konferenciáján kénytelenek voltak külön határozatban elismerni a különböző társadalmi-gazdasági rendszerek békés együttélésének lehetőségét. Egyidejűleg úgy döntöttek, hogy 1922 tavaszára Genovába összehívják valamennyi európai állam — beleértve Szovjet-Oroszországot is — gazdasági-pénzügyi konferenciáját. A szovjet állam ekkor kapott első alkalommal meghívást nemzetközi konferenciára, s küldöttsége, élén G. V. Csicserin külügyi népbiztossal, a lenini külpolitikai elveket követve, kettős céllal vett részt azon: — egyrészt, hogy visszaverje az imperialisták diplomáciai támadását, és felhasználja a fórumot nemcsak a tőkésországokkal való kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésére, illetve fejlesztésére, hanem a békéért és a kollektív biztonságért folytatott harc érdekében is; — másrészt, hogy a konferencián — kihasználva a közöttük levő ellentéteket — megtörje az imperialista hatalmak vele szemben álló diplomáciai egységfrontját. A szovjet külpolitika és diplomácia sikeresen szerepelt a genovai konferencián, az egész világ előtt demonstrálta békeszerető jellegét. Különösen jól oldotta meg második feladatát azzal, hogy a konferencia idején a szovjet küldöttség Rapallóban szerződést írt alá Németországgal, amely15
