Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)

1973 / Próbaszám - Dr. Salgó László: Franciaország Kína-politikája 1949 és 1973 között

a kérdést, amely a vietnami háború kiszélesedése, N. Sz. Hruscsov felmentése stb. után már de Gaulle tábornok számára is kétségessé tette Kína- koncepcióját, „planetáris” politikáját: hogy vajon a klasszikus diplomácia törvényeit és szabályait tagadó állapot után mikor, milyen körülmények között jön létre a két szocialista nagyhatalom viszonyának normalizálása, együttműködésük reneszánsza?

Rövid távon — természetesen történelmileg — Párizs a Kínai Nép- köztársaságban mégis olyan partnert láthat, amely a franciaországi fogyasztásra alkalmatlan maoista ideológia ellenére a világporondon számos külpolitikai kérdésben gyümölcsöző együttműködést és többirányú manőverezési lehetőséget kínálhat.26

A nukleáris kísérletek folytatása, a moszkvai atomcsendegyezmény elvetése, a leszerelés kérdésében vallott „minden vagy semmi” követelése, a bécsi csapatcsökkentési tárgyalások francia negligálása, Jobert külügyminiszter Helsinkiben elhangzott, talán legfanyalgóbb, legpesszimistább felszólalása, a „két szuperhatalom” közeledésének elemzése és a gazdaságilag és katonailag megerősített nyugat-európai integráció igenlése olyan kérdéskomplexumot alkot, amely eleve meghatározta Pompidou elnök pekingi eszmecseréjének tematikáját. Még akkor is, ha jelenleg a két ország — a Le Monde vezércikkének szavaival — „kettesben, magányosan” menetel.27

Franciaország és a Kínai Népköztársaság viszonyának, e 180 fokos fordulatot leíró kanyargós útnak vázlatos áttekintése a jelenlegi világhelyzetben érzékeltetheti, hogy mind a kétoldalú gazdasági és kulturális kapcsolatokban, mind a nemzetközi politikában kézenfekvők a kedvező lehetőségek a két ország együttműködésére. Ugyanakkor — a távlatokat tekintve — nem hanyagolhatok el az itt is, ott is, az országhatárokon belül és a nemzetközi porondon egyaránt ható kényszerítő erők, az ambíciókat mérséklő reális erőtényezők. Georges Pompidou, aki de Gaulle diplomáciai örökségével készült Pekingbe, végső soron éppúgy kénytelen számolni velük, mint kínai vendéglátói.

26 Lásd Chaban Delmas: Je pense qu’il est imaginable d’etre maoiste en France, par contre, je vois mai comment on pourait ne pas l’étre en Chine. Le Monde, 1973. június 17—18.

27 Le Monde, 1973. június 29. Solitude en deux.

99