Külügyi Közlöny 20. 1940
1940-02-29 / 3. szám
A pozsonyi magyar királyi követség jogtanácsosává kinevezett dr. Párkány Lajos pozscnyi ügyvéddel 1940. évi január hó 10-én kötött megállapodás, valamint a jogtanácsos kinevezésére vonatkozó hirdetmény az alábbiakban közöltetik: Megállapodás a pozsonyi m. kir. követség vezetője és dr. Párkány Lajos pozsonyi ügyvéd, között. I. A pozsonyi m. kir. követség vezetője a m. kir. külügyminisztérium 8306/1— 1939. szám alatt kelt rendeletében foglalt felhatalmazás alapján, dr. Párkány Lajos ügyvéd, pozsonyi (Mária-utca 4.) lakost magyar állampolgároknak, valamint magyar jogi személyeknek a követség működési területén szlovákiai bíróságoknál és hatóságoknál való képviseletére követségi jogtanácsossá nevezi ki. II. A jogtanácsos köteles magyar állampolgárok, társaságok, egyesületek és jogi személyek minden magán — büntető —, közigazgatási és pénzügyi jogi természetű üdveiben a szlovák államban érvényben levő törvények és rendeletek értelmében eljárni, amennyiben ezen ügyek Pozsonyban tárgyaltatnak és amennyiben ezek a szlovák állam területén székelő m. kir. külképviseleti hatóság által neki átadattak. Ha a jogkereső fél közvetlenül fordul a jogtanácsoshoz, ennek jogában áll a megbízást visszautasítani, azonban minden körülmények között köteles azt elfogadni, ha erre egy, a szlovák állam területén székelő, m. kir. külképviseleti hatóságtól felszólítást nyer. III. A jogtanácsos véglegesen csak akkor köteles bárminő ügyben eljárni, ha erre a jogkereső féltől a szlovák államban érvényben lévő jogszabályoknak megfelelő meghatalmazást kap. Ezen meghatalmazás lehet általános jellegű, vagy pedig egy bizonyos íigy vitelére szóló megbízás. Perek vitelére a jogtanácsos az itt érvényben levő magyar polgári perrendtartás 103. és ^ 104. §§-ban előírt meghatalmazással látandó el. A felek kérelmére a jogtanácsos nyomtatott meghatalmazási űrlapokat küld. Megjegyzendő, hogy minden olyan meghatalmazas, mely a szlovák állam területén kívül valamely más állam területén állíttatik ki, az illető állam illetékes hatóságai által, valamint az illető államban székelő szlovák külképviseleti hatóság által felülhitelesítendő. IY. A jogtanácsosnak ügyvédi tiszteletdíj, valamint a készkiadások megtérítése iránti igénye közvetlenül a jogkereső féllel szemben áll fenn, tehát a m. kir. kincstár részéről díjazásban nem részesül. Ezen igények nagysága minden egyes esetben a szlovák államban érvényben levő ügyvédi díjszabás szerint állapíttatik meg. Ezen ügyvédi munkadíjak csak olyan ügyekben állapíthatók meg, melyek általánosságban ügyvéd által szoktak intéztetni. Megjegyzendő, hogy e díjszabásszerű díjak közigazgatási és pénzügyi jogi természetű ügyeknél általában nem alkalmazandók, azonban az ügyvédi díjszabás rendelkezései ezen ügyekre szintén alkalmazandók, amennyiben alkalmazásuk lehetséges. Ez különösen áll az ügyvédi díjszabás 8. tételére (levelek), 9. tételére (megbeszélések), 10. tételére (ügyiratok olvasása), 11. tételére (ügyvédi meghatalmazás kiállítása), 12. tételére (pénz és értékpapírok átvétele, elkönyvelése, megőrzése és kiszolgáltatása), 13. tételére (sollicitátorok ügyletei), 14. tételére (utazási költségek és kilométerpénzek), 15—18. tételére (kezelési költségek). Mindazon ügyekre nézve, melyekre az ügyvédi díjszabás díjakat nem állapít meg, így különösen mindazon ügyekre nézve, melyek természetüknél fogva átlagértékelést nem engednek meg, az általános polgári törvénykönyv értelmében megfelelő tiszteletdíj állapítható meg. Ezen esetekben a tiszteletdíj nagyságát a felek és a jogtanácsos közös egyetértéssel állapítják meg, hacsak a fél a tiszteletdíj nagyságának a megállapítását nem bízza a pozsonyi m. kir. követség mindenkori vezetőjére, kinek határozata a jogtanácsosra nézve mindig kötelező. Mindazon ügyekben, melyekre nézve az ügyvédi díjszabás díjakat nem állapít meg, melyek azonban az átlagértékelést megengedik, a pozsonyi m. kir. követséget illeti meg a jog, hogy a jogtanácsossal az összes érdekelt feleket egyaránt kötelező megállapodásokat kössön. Ezekre az ügyekre vonatkozólag egyelőre csak az állapíttatik meg, hogy a jogtanácsost oly közbenjárásért, vagy oly eljárásért, mely személyes jelenlétét teszi szükségessé, vagy amelynél személyes jelenléte kívánatos, általában 50—100 szlovák korona I tiszteletdíj illeti meg, feltéve, ha ezen I közbenjárások vagy eljárások nem külö-