Külügyi Közlöny 18. 1938

1938-06-10 / 4. szám

viselni, amely valamilyen párthoz, egyesület­hez vagy szervezethez való tartozásukat tünteti fel. Ez a tilalom nem vonatkozik a vitézi rend jelvényének viselésére és nem vonatkozik a ministerekre, az államtitkárokra, a főispá­nokra és a Budapest székesfőváros főpolgár­mesterére. Utasítja a ministerium a jelen rendelet első bekezdése alá eső tisztviselők és egyéb alkalmazottak illetékes felügyeleti hatóságát, hogy haladéktalanul szólítsa fel a felügyelete alá tartozó valamennyi tisztviselőt és egyéb alkalmazottat, hogy nyolc napon belül nyilat­kozzék arra vonatkozólag, hogy milyen egyesületnek, szervezetnek, vagy pártnak tagja és arra vonatkozólag, hogy az első és a második bekezdés alá eső egyesület, szer­vezet vagy párt tagságát, vagy abban való részvételét megszüntette-e. Mindazok ellen az alkalmazottak ellen, akik a jelen rendeletben foglalt tilalmat megszegik vagy bejelentési kötelezettségük­nek eleget nem tesznek, a fegyelmi eljárás megindításához szükséges intézkedéseket haladéktalanul meg kell tenni. A fegyelmi eljárás megindításával egy­idejűleg az alkalmazottat az első, második vagy ötödik bekezdésben foglalt tilalom megszegése esetében az arra jogosult hatóság állásától felfüggeszteni köteles. A fegyelmi felelősségre vonás során a leg­súlyosabb fegyelmi vétségnek kell tekinteni, ha valaki az első vagy a második bekezdés­ben foglalt tilalmak valamelyikét megszegi, vagy ha a jelen rendeletben megszabott bár­mely más kötelességének teljesítését elmu­lasztja. Egyebekben az illető tisztviselő vagy más alkalmazott fegyelmi felelősségre vonása tekintetében az irányadó jogszabályok sze­rint kell eljárni. A jelen rendelet hatálya alá esnek a köz­intézetek és közüzemek tisztviselői és egyéb alkalmazottai is, még pedig abban az eset­ben is, ha alkalmaztatójuk részvénytársa­sági, szövetkezeti vagy bármely más formá­ban működik. 2. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba ; végrehajtása tárgyában a hiva­tali főnökök az illetékes szakminister vonat­kozó utasításának megérkezése után és annak értelmében kötelesek eljárni. Budapest, 1938 május hó 20. napján. Dr. Imrédy Béla s. k. m. kir. ministerelnök.s A fentismertetett kormányrendelet 1. §-ának 8. bekezdésében foglaltak értelmében felhívom a m. kir. külügy ministerium összes tisztviselőit és egyéb alkalmazottait, to­vábbá a Vegyes Döntőbíróságok mellett mű­ködő kormánymegbízottak hivatalában szol­gálatot teljesítő és a m. kir. ígazságügy­minister úr felügyelete alá nem tartozó tiszt­viselőket és egyéb alkalmazottakat, vala­mint a tényleges m. kir. külképviseleti hatóságoknál szolgálatot teljesítő összes tiszt­viselőket és magyar állampolgárságú egyéb alkalmazottakat, hogy e rendelet kézhez­vételétől számított 8 napon belül nyilatkoz­zanak arra vonatkozólag, hogy milyen egyesületnek, szervezetnek vagy pártnak tagjai, illetőleg, hogy mily egyesületben, szervezetben vagy pártban vesznek részt, továbbá, hogy a kormányrendelet J. §-ának első és második bekezdése alá eső egyesület­ben, szervezetben vagy pártban viselt tag­ságukat vagy ilyenben való részvételüket megszüntették-e. A fentemlített tisztviselők és egyéb alkal­mazottak e nyilatkozatukat írásban, éspedig a részükre e rendeletemmel együtt kikézbe­sítendő nyilatkozat-űrlapok felhasználásá­val tartoznak megtenni. E célból minden egyes tisztviselő és egyéb alkalmazott köteles e rendeletem kézhezvételétől számított 8 napon belül a nyilatkozat-űrlapot két példányban megfelelően kitölteni, sajátkezűleg aláírni és mindkét példányt a m. kir. külügyministerium elnöki osztályának vezetőjéhez leendő további­tás, illetve a m. kir. külügy ministeri umhoz leendő jelterjesztés végett az alább megjelölt hivatali elöljárójának beszolgáltatni. A m. kir. külügyministeriurn tisztviselői és egyéb alkalmazottai közül azok, akik a ministerium egyes osztályaiban teljesítenek szolgálatot, írásbeli nyilatkozatukat az ille­tékes osztályvezetőnek, míg az osztályokba be nem osztott tisztviselők és egyéb alkal­mazottak közvetlen hivatali elöljárójuknak, tehát szolgálati beosztásuk szerint a könyv­tár vezetőjének, a számvevőség vezetőjének, a házipénztár, illetve futáriroda vezetőjé­nek, a m. kir. külügyministeriumban szol­gálatot teljesítő többi tisztviselők és egyéb alkalmazottak pedig a főigazgatói iroda vezetőjének tartoznak beszolgáltatni. Az osztályvezetők és a fent elsorolt hivatali elöljárók az ily módon összegyűjtött írás­beli nyilatkozatokat a netalán mutatkozó hiányok pótoltatása után a saját írásbeli nyilatkozatuk mindkét példányával együtt haladéktalanul a m. kir. külügymmisterium elnöki osztályának vezetőjéhez továbbítják.

Next

/
Thumbnails
Contents