Külügyi Közlöny 12. 1932
1932-12-05 / 12. szám
tiszteletteljes voltára, valamint a szokásos udvariassági kitételek használatára súlyt helyezzenek. Tehát nemcsak a kiilügyministerhez, hanem a m. kir. kormány valamennyi tagjához intézett jelentéseikben is kívánatos a következő kitételek alkalmazása: „Hivatkozással .. . számú rendeletére, van szerencsém Nagyméltóságodnak jelenteni," „tisztelettel felkérem Nagyméltóságodat, méltóztassék stb." Több ízben közvetlenül tapasztaltam azt is, hogy m. kir. külképviseleti hatóságoknak egyes magánfelekhez intézett kiadmányai lazán, szinte magánlevélszerüleg vannak szövegezve és nélkülözik a hivatalos kiadmányoknál elengedhetetlen, szokásos komolyságú hangot és szabatosságot. Felhívom tehát a külképviseleti hatóságok vezetőit arra is, hogy a hivataluk részéről magánfelekhez intézendő kiadmányok hangjának megfelelő módon való szövegezésére is terjesszék ki állandóan figyelmüket. Budapest, 1932 évi november hó 28-án. A minister rendeletére: Miklós s. k. 80.781/5—1932. szám. Kendelet a házasságkötési eljárásban fizetendő illetékek és díjak tárgyában. Kapcsolatosan a 93.146/5—1928. számú rendelettel (Külügyi Közlöny IX. évf. 7. sz. 57. !.), a házasságkötési eljárásban ezidőszerint fizetendő illetékek* és díjak tételeit a m. kir. igazságügyminiszter úr meghallgatása után, tudomásulvétel és miheztartás végett az alábbiakban közlöm: 1. Házassági akadály alól, továbbá az 1894:XXXI. t.-c. 113. §-ában meghatározott bizonyítvány felmutatása alól felmentést kérő beadvány illetéke 5 P. Ha egy kérvényben több akadály alól kérnek felmentést, az illetéket annyiszor kell leróni, ahány akadály alól felmentést kérnek. * Az egyes illetékek újabb megállapításáról az 5100/1931. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny 1931. oiktóber 8-iki 229. sz. és Rendeletek Tára 1931. évf. 1408. 1.) intézkedik. Minthogy a házasság kihirdetésének hiánya is házassági akadály, a házasság kihirdetése alól felmentést kérő beadvány illetéke is 5 pengő. 2. Házassági akadály alól adott felmentésnek — ideértve a házasság kihirdetése alól adott felmentést is, — továbbá az 1894:XXXI. t.-c. 113. §-ában meghatározott felmentésnek kiadványi illetéke 5 P. 3. Házasság kihirdetése alól megadott felmentés törvényhatósági díja 2 P. 4. Az 1894:XXX1II. t.-c. 59. §-ábain meghatározott tanúsítványit kérő beadvány első példánya első ívének illetéke 2 P. második és többi ívének illetéke 1 P. az ívenkinti illeték azonban az első példány első ívére járó illetéknél nagyobb nem lehet. 5. Az 1894:XXXIII. t.-c. 59. §-ában meghatározott tanúsítvány illetéke 3 P. 6. Mellékleti illeték minden egyes melléklet után ívenkint —.30 f. 7. Házasság kihirdetés alól felmentést kérő beadványért ós mellékleteiért Budapest székesfőváros törvényhatósága községi hatósági díjat szed, amelynek összege azonos az 1. és a 6. pontban feltűntetett állami illeték összegével. A fentiek szerint beszedendő illetékeken felíil a m. kir. külképviseleti hatóságok az 5500/1931. M. E. sz. rendelet alapján mindazokat a konzuli illetékeket is felszámítani tartoznak, amelyeket a konzuli illetéktarifa az eszközlendő konzuli cselekmények után előír. Eszerint a m. ikiir. külképviseleti hatóságoknál benyújtott kérelmek esetében a konzuli illetéktarifa 1. tétele alapján járó illetékek is kirovandók. Budapest, 1932 évi november hó 22-én. A minister helyett: Khuen-Héderváry s. k. 80.782/5—1932. szám. Itendelet a házassági bontóperben fizetendő illetékek tárgyában. Kapcsolatosan a 93.147/5—1928. számú rendelettel (Külügyi Közlöny IX. évf. 7. sz. 58. 1.), a házassági bontóperben ezidőszerint fizetendő illetékek* tételeit a m. kir. * Az egyes illetékek újiabb megállapításáról az 5100/1931. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny 1931. október 8-iki 229. sz. és Rendeletek Tára 1931. évf. 1408. 1.) intézkedik.