Külügyi Közlöny 12. 1932
1932-10-08 / 10. szám
Nagy bizalommal és a legjobb véleménnyel állok a ministerium élére. Nem fogom megengedni, — de megvagyok arról győződve, hogy nem is lesz rá alkalmam, — hogy bizalmamban és jó véleményemben csalódjam. ígérem, hogy az érdemnek elismerője, a jogos érdekeknek előmozdítója leszek. Bizalomteljes üdvözlet mindnyájatoknak! Budapest, 1932 évi október hó 3-án. Dr. IHiky Endre s. k. RENDELETEK. 10.208/1—1932. szám. Rendelet a m. kii*, külügyministerium és az alája rendelt külképviseleti hatóságok távbeszélőn való érintkezése tárgyában. Az utóbbi időben gyakorivá lettek azok az esetek, amelyekben hivatalos ügyek a külügyministerium,, és a külképviseletek között távbeszélőn intéztettek el anélkül, hogy azoknak a tekintetbe jövő hivatali helyeken írásbeli nyoma volna. Szükségesnek találom azért a legszigorúbb miheztartás végett a következőket elrendelni: 1. A távbeszélőn való felhívások a külügyministerium és a külképviseletek között, vagy pedig utóbbiak beszélgetései egymás között a minimális mértékre korlátozandók és csak oly esetben engedhetők meg, ha az illető hivatalos ügyet postai, vagy sürgönyi úton elintézni nem lehetne. 2. Ha valamelyik hivatalos ügy az első pont értelmében nem volna sem postai, sem sürgönyi úton elintézhető, akkor a telefonbeszélgetésről úgy a felhívó, mint a felhívott fél részéről azonnal kimerítő feljegyzés készítendő és az mindkét hivatali helyen aktaszerüleg kezelendő. 3. Minden távbeszélő útján előadott kérelemről, illetve távbeszélő útján adott engedélyről, vagy utasításról utólag írásbeli jelentést, illetve rendeletet kell készíteni és azt minél előbb el kell juttatni az illetékes hivatali helyhez, mint a telefonikus úton elintézett ügy utólagos írásbeli fedezetét. 4. Felhívom a m. kir. külügyministerium összes osztályainak, valamint a m. kir. külképviseleti hatóságoknak vezetőit, hogy fenti rendeletemhez a legpontosabban alkalmazkodjanak, a rendelet tartalmát közöljék a hozzájuk beosztottakkal és annak ezek részéről való betartására is állandóan különös gondot fordítsanak. A külügyministerium egyes osztályainak vezetőire bízom annak megítélését, nem kívánják-e osztályukban a külfölddel való telefonérintkezést kizárólag maguk számára fenntartani. A rendeletben foglaltak figyelmen kívül hagyásáért az osztály, vagy külképviseleti hatóság vezetőjét a hibás tisztviselővel egyetemlegesen fogom felelősnek tekinteni. 5. E rendelet kézhezvételét tartoznak a külügyministerium osztályainak és a külképviseleti hatóságoknak vezetői sajátkezű aláír*ásukkal elismerni, illetve jelentésileg nyugtatni. Budapest, 1932 évi szeptember hó 13-án. Wálko s. k. 39.480/2—1932. szám. Rendelet az l-es számú útlevéllel rendelkező egyének útleveleinek a nagy illeték kiszabása alapján való meghosszabítása tárgyában. Utóbbi időben gyakran fordult elő, hogy oly egyének kérték l-es számú útlevelük meghosszabbítását a külképviseleti hatóságoktól, akik az 1931. évi 5500/M. E. rendelettel életbeléptetett újabb konzuli illetéktarifa alapján nem tekinthetők semmiképen sem „kevésbbé vagyonos" egyéneknek, ezért elrendelem, hogy a más hatóságok által kiállított l-es számú útlevelek meghosszabbítása, vagy pedig ezek alapján új útlevelek kiállítása esetén, ha a jelentkező fél kereseti, vagy vagyoni állása ezt indokolttá teszi, a „vagyonosak" részére megállapított nagyobb illeték számíttassék fel. Budapest, 1932 évi augusztus hó 31-én. A minister helyett: Kimen Héderváry s. k.