Külügyi Közlöny 12. 1932
1932-09-10 / 9. szám
intézi. (Budapest, L, Horthy Miklós út 26. Hadik-laktanya, utcai épület, földszint) az érvényben lévő törvényerejű (1922 : XVII. t.-c. 28. §. 2. bekezdés, 1923: XXXII. t.-c. 14. §.) kormányrendeletek és egyéb jogszabályok alapján. Erről címedet az ügymenet zavartalanságának biztosítása szempontjából a saját ügykörében szükséges intézkedések megtétele és az érdekelt hadigondozottak megfelelő tájékoztatása végett értesítem s egyben a hadigondozási osztályhoz fölterjesztendő ügyeket a következőkben jelölöm meg: 1. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák igényének megállapítására, illetve fölülvizsgálására, járadékaik folyósítására, átutalására, megszüntetésére, megváltására és a felmenőágbeli rokonok segélyezésére vonatkozó kérések a 156.000—1932 N. M. M. számú körrendelettel (megjelent a Belügyi Közlöny 1932 évi április hó 17-iszámában „mellékletként"^megállapított keretek között. 2. a hadirokkantaknak mesterséges testrész pótlókkal való ellátási ügyei amennyiben az intézkedés a m. kir. Állami Müvégtaggyár hatáskörét meghaladja (1360/1923. M. E.); 3. a rokkantjelvény kiosztásának irányítása a volt nem hivatásos állományú hadirokkantak között; 4. a hadirokkantak stomatologiai kezelésének engedélyezése, háborús eredeti foghiány miatt; 5. a hadirokkantak beruházási, segély-, kölcsön- és vagyonrendezési ügyei; 6. a haditelek ügyek (az 1920 : XXXVI. t.-c. 77. §.-által hatályában fenntartott 1820/ 1917. M. E. számú rendelet); 7. a m. kir. Hadirokkant Otthon és a m. kir. Állami Művégtaggyár igazgatása és ellenőrzése ; 8. hadirokkantak végleges rokkantházi elhelyezésének engedélyezése; 9. a „hadirokkant" stb. minőségre utaló címhasználat engedélyezése a m. kir. Kereskedelemügyi, illetve Belügyministerrel egyetértőleg, egyesületeknél, ipari vállalatoknál, kereskedelmi társaságoknál stb. • Hadigondozási célt szolgáló jótékonysági akciók s könyöradomány-gyüjtések ellenőrzése; 10. a hadigondozottak társadalmi érdekképviseletei (HONSZ.) működésének ellenőrzése; 11. hadigondozottak szociális védelmi és támogatása más hatóságoknál tárgyalás alatt álló méltányos kérelmeik tekintetében; 12. vasúti, utazási tanulmány stb. kedvezmények biztosítását célzó elvi tárgyalások, továbbá a hadigondozottak részére egyedárusítási jogosítványok kieszközlése; 13. hadigondozási célt szolgáló alapok (Rokkantak segélyalapja, 7ak katonák alapja, Tüdőbeteg katonák alapja, Hadiözvegyek és hadiárvák alapja) kezelése, felhasználása, továbbá ily célú alapítványok (rokkanttelepek stb.) felügyelete ; 14. hadigondozottak ellátására és állami támogatására vonatkozó törvényelőkészítési és egyéb jogszabályalkotási munkálatok. A hadigondozottak járadékainak és egyéb törvényszerű járandóságainak kifizetését a m. kir. Honvédelmi Ministermm utalványozása alapján a 143.500/1922. P. M. és a 160.000/ 1931. N. M. M. számú rendeletekben foglalt eljárási utasítás szerint további rendelkezésig a m. kir. Központi Illetmény hivatal intézi A hadigondozási célt szolgáló alapok (lásd fentebb a 13. pontot) rendes bevételei ós jövedelmei, — minők az elkobzott termények értékesítéséből befolyó összegek, úgyszintén a Budapesten lévő VIII. kerület, Loósy Imre utca 3 számú bérház bérjövedelmei, — további intézkedésig a m. kir. postatakarékpénztár Budapest, 65.504. számú üzemi csekkszámlájára fizetendők be s ugyanonnan fognak történni az alapok terhére engedélyezett kiutalások is. A 3.600/1932. M. E. számú rendelet 1. § 1. bekezdése 2. c) pontja szerint nem a Honvédelmi, hanem a Belügyministerium gyermekvédelmi osztályának hatáskörébe tartoznak a hadiárváknak és a hadirokkantak gyermekeinek nevelőintézeti elhelyezésére, ösztöndíjára és egyéb tanulmányi támogatására vonatkozó ügyek. Felhasználom az alkalmat annak a hangsúlyozására, hogy a volt nem hivatásos állományból származó hadigondozottak érdekeit a legmesszebbmenő módon támogatni kívánom. Utasítom tehát az összes érdekelt hatóságokat, hogy különösen a hadirokkantak állásba, — és munkába-helyezése tekintetében, — figyelemmel az 1931 évi III. törvénycikk és a 11.720.—1931. H. M., B. M., P. M. számú rendelet rendelkezéseire, — méltányos kéréseik sikeres elintézését hathatósan mozdítsák elő s ezenkívül kövessenek el mindent, hogy mind a közszolgálatban való alkalmaztatásoknál, mind pedig az utazási és tanulmányi kedvezmények, közszállítási és ipari elsőbbségek, utcai és piaci árusítási előnyök biztosításánál, állami egyedárusítási jogosítványok szerzésénél a hadigondozottak sérelmet ne szenvedjenek. A volt m. kir. Népjóléti és Munkaügyi Minister hadigondozási tárgyú (VI. N. M. M. számjelzésü) rendeletei ellenkező intézkedésig változatlanul továbbra is érvényben maradnak ép úgy, mint az előbb hivatkozott törvényerejű kormányrendeletek és egyéb jogszabályok. Gömbös s. k.