Külügyi Közlöny 11. 1931 (Budapest, 1932)

1931-11-20 / 10. szám

Melléklet a 42.100 2—1931 számhoz. A magyar királyi belügyminister 214.653/ 1931 B. M. XI. számú körrendelete. (Valamennyi útlevélkiállító hatóságnak, a m. kir. állami rendőrség valamennyi kerületi főkapitá­nyának, m. kir• révfőkapitányságnak, a- m. kir. állami rendőrség valamennyi határszéli kapitány­ságának és kirendeltségének és valamennyi m. kir. révkapitányságnak.) Az útlevélügyről szóld 1903 évi VI. t.-c. 10. §-a megengedi, hogy az egy háztartásban élő családtagok (férj, feleség, gyermekek, fel­és lemenő ágbeli rokonok) ugyanazon útlevélbe mint útitársak bejegyezhetők. Az egyes kül­földi államokban azonban ettől eltérő külön­böző törvényes rendelkezések vannak érvényben, épen ezért az útlevélügyről szóló 1903 évi­VI. t.-c. végrehajtása tárgyában a 70.000/1904 B. M. szám alatt kiadott utasítás egyes ren­delkezéseit, többek között annak 26. §-át is módosító 198.171/1922 B.M. számú körrendelet értelmében az egyes külföldi államokba kiállí­tott útlevelekbe tényleg csak azok jegyezhetők be útitársak gyanánt, akiket az illető államok mint ilyeneket tényleg el is fogadnak. Ennek megfelelőleg úgy az európai, mint a tengerentúli államokba szóló útlevelekbe ezidőszerint útitársak gyanánt csak a feleségek ós a 15-ik életévüket be nem töltött gyerme­kek jegyezhetők be, ha annak egyébként tör­vényes akadálya nincs. Családi útlevelekkel való utazást illetőleg különbséget kell tenni a kivándorlás vagy pe­dig valamely más címen kiállított útlevelek között. A kivándorlás címén kiállított családi út­levéllel az útlevéltulajdonos csak az útlevélbe bejegyzett családtag útitársakkal együtt lépheti át a határt kifelé. Csak ezáltal lehet ugyanis megakadályozni azt, hogy esetleg valamely kivándorló családfő az utolsó pillanatban az útlevélbe bejegyzett családtagokat hátrahagyja és egyedül vándorol ki, anélkül, hogy család­jának itthoni megélhetéséről gondoskodott volna. Magától értetődik, hogy az ily családi útlevélbe bejegyzett útitársak a kivándorló útlevéltulaj­donos nélkül szintén nem léphetik át a határt kifelé. A nem kivándorlás, hanem más címeken (családi ügy, gyógykezeltetés stb.) kiállított családi útlevéllel az útlevéltulajdonos és az útlevélbe útitársként bejegyzett feleség is utaz­hat külön-külön, de az útlevélbe útitársként bejegyzett gyermekek csakis az útlevél tulajdo­nos apa vagy anya, illetve az útlevélbe úti­társként bejegyzett anya kíséretében utazhatnak. Ezen szabály alól csak az esetben kell kivételt tenni, ha magában az útlevélben van oly hivatalos bejegyzés, mely szerint az illetékes útlevélkiállító hatóság (külképviseleti hatóság) igazolja, hogy az útlevélbe bejegyzett kiskorúak jogosultak szüleik nélkül utazni. Fenti rendelkezések csak a magyar honosok részére kiállított családi útlevelekre vonatkoz­nak, idegen honosok részére kiállított külföldi családi útleveleket illetőleg az alábbiak szerint kell eljárni. Bármily címen kiállított külföldi útlevéllel bebocsátható, illetve kibocsátható a határon az illető útlevéltulajdonos az esetben is, ha a be­jegyzett családtagok nélkül utazik; bebocsát­ható, illetve kibocsátható továbbá a nélküle utazó felesége, valamint a szüleik nélkül utazó kiskorú gyermekek is, feltéve, hogy utóbbiak személyazonossága megállapítható. A belépésnél azonban az útlevélvizsgálatot teljesítő rendőrhatóságnak figyelemmel kell lennie arra, vájjon a családi útlevélbe bejegy­zett összes egyének tényleg átlépik-e a határt és az esetben, ha az útlevélbe bejegyzettek közül egyesek hiányoznak, úgy ezen körülményt az útlevélbe bejegyzi és a bejegyzést pecsétjével : is ellátja. Ezen bejegyzésre azért van szükség, hogy a családi útlevéllel utazó külföldiek távozása esetén megállapítható legyen, vájjon azok vala­mennyien tényleg elhagyták-e az országot. Az esetben, ha a kilépés alkalmával az útlevélvizsgálatot teljesítő rendőrhatóság azt tapasztalná, hogy a családi útlevéllel az or­szágba érkezett egyének közül nem valamennyi szándékozik távozni, erről a családfő útlevele számának, a kiállító hatóság ós a kiállítás ide­jének, továbbá az országban maradt külföldi(ek) nevének és tartózkodási helyének megjelölése mellett a Külföldieket Ellenőrző Országos Köz­ponti Hatósághoz (Budapest, IX., Fővám-tér 8.) jelentést tesz. (Csak az útlevélkiállító hatóságoknak.) f Aliapán Felhívom Főkapitány Urat, hogy bármely kül­Kapitány földi államba szóló családi útlevél kérelmezése esetén a családfő útlevelébe útitársak gyanánt csakis a feleségeket és a 15 életévüket be nem töltött gyermekeket jegyezze be, ha annak egyébként törvényes akadálya nincs. Figyel­meztesse minden esetben a családi útleveleket kérelmezőket az ily útlevéllel való utazásnak fentebb közölt szabályaira és amennyiben vala­mely családtag külön óhajt utazni, úgy részére külön útlevelet állítson ki.

Next

/
Thumbnails
Contents