Külügyi Közlöny 7. 1927
1927-04-01 / 6. szám
teménje legyen, mint amilyen teljes gyűjteménye a tör fényeknek az Országos Törvénytár. Ezt a célt csakis úgy lehet elérni, ha a Magyarországi Rendeletek Tára szerkesztőségének módjában van ellenőrizni azt, hogy a szóbanforgó gyűjteménybe minden egyes jogszabályt tartalmazó kormányrendelet belekerüljön. Ennélfogva a m. kir. ministerlanács 1927. évi január hó 7-én kelt elhatározása alapján felkérem Nagyméltóságodat, utasítsa előadóit, hogy a jogszabályt megállapító rendeleteket — rendes iktatószámuk érintetlenül hagyása mellett — az ügyirat külső oldalán feltűnő „J" jellel (Jogszabályok) lássák el. A segédhivatal köteles a „J" jellel ellátott rendelet ügyiratait — a kiadmányok továbbításával egyidejűleg — a rendelet egy másolati példányával együtt a kebelbeli elnöki iktatóba küldeni avégből, hogy az illető rendeletet — mioisteriumi iktató számának és tárgykivonatának feljegyzésével — a jogszabályt tartalmazó („J" betűs) rendeletek külön iktatókönyvébe 1-től kezdődő, folytatólagos sorszámok alatt —" bejegyezze, a „J" sorszámot az ügyirat „J" jele mellé, valamint a rendelet másolati példányára is feljegyezze, a másolati példányt — a Magyarországi Rendeletek Tára kézirataként — az „Országos Törvénytár" szerkesztőségéhez megküldje, az ügy iratait pedig — irattári kezelés végett — rendes helyére juttassa. Tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, méltóztassék a szükséges intézkedéseket megtenni avégből, hogy a minisztertanácsnak ez a határozata a vezetése alatt álló ministeriumban 1927. évi január hó 1-től kezdödőleg hatályba lépjen és hogy az abban foglalt rendelkezések szigorúan megvalósuljanak. A ministerelnökségre vonatkozóan egyidejűleg hasonlóképpen intézkedtem. Budapest, 1927. évi február hó 7-én. A ministerelnök helyett: Prónciy s. k. államtitkár. 1708/1—1927. szám. letétekben esetleg kezelt ily címleteket a becserélés eszközlése végett sürgősen terjesszék fel. Budapest, 1927. évi február hó 17-én. A minister rendeletére: Miidós s. k. 1388/1—1927. szám. ' Rendelet a m. kir. külképviseleti hatóságok által beküldött havi eredménykimutatások felülvizsgálása alkalmával észlelt alaki szabálytalanságok megszüntetése tárgyában. A m. kir. külképviseleti hatóságok által az 1924. évi 15.080. számú rendeletem alapján beküldött havi eredménykimutatások adatainak feldolgozása alkalmával megállapítást nyert, hogy a külképviseleti hatóságok által a hó folyamán eszközölt kiadások illetve bevételek csoportosítása nem történik meg tárcám költségvetési előirányzatának megfelelő módon és ennek folytán a tárca havi kiadásainak illetve bevételeinek a költségvetési előirányzat tételeivel való összehasonlítása állandóan nehézségekbe ütközik. Ezen szabálytalanság kiküszöbölhetése céljából tehát tudomásulvétel és miheztartás végett közlöm, bogy a külképviseleti hatóságok által a hó folyamán eszközölt kiadások illetve bevételek a következőképpen csoportosítandók. A kiadások csoportosítása: A „Személyi járandóságok" rovaton a kiadások a következőképpen csoportosítandók. 1. „Rendszeres állandó illetmények" alrovaton veendők fel a nyugellátásra jogosító állást betöltő összes alkalmazottaknak a járandóságai, amelyek havonként kerülnek kifizetésre. Nevezetesen a fizetések, családi pótlékok és hadipótlékok, továbbá a követek részére a követi illetmények újabb szabályozásával kapcsolatban a régi és új illetmények között mutatkozó külömbözet címén megállapított ú. n. személyi pótlékok. . 2. A „ Nem rendszeres illetmények" alrovaton tüntendők fel a nem rendszeresített állásokon alkalmazottak járandóságai, nevezetesen a tiszteletdíjasok, sajtóelőadók részére havonként kifizetett tiszteletdíjak, a helyszínen szolgai teendők ellátására felfogadott egyének részére' havonként kifizetett bérek, végül a külképviseleti hatóságok vezetői részére engedélyezett ú. n. akkreditálási pótlékok, a kir. konzulátusok vezetői részére engedélyezett hivatalfőnöki pótlékok, a külképviseleti hatóságok első beosztott tisztviselői részére engedélyezett ú. n. működési pótlékok, végül az ügyvivői napidíjak. A „Dologi kiadások" rovaton a következőképpen csoportosítandók a kiadások. Rendelet osztrák bankjegyek bevonása tárgyában. Az osztrák Nemzeti Bank által kibocsátott és egy schilling felülbélyegzéssel ellátott 10.000 koronás bankjegyek 1926. évi december hó végével a forgalomból kivonattak és úgy ezek, valamint a felülbélyegzéssel el nem látott 10.000 koronás bankjegyek 1929. évi december hó 31-ig az osztrák Nemzeti Bank által forgalomképes értékekre cseréltetnek be. Felhívom ennélfogva a m. kir. külképviseleti hatóságokat, hogy az ottani pénztárban vagy