Külügyi Évkönyv, 1942

KÜLPOLITIKAI OKMÁNYOK 1941-RŐL (dr. BAROSS DKUCKER GYÖRGY) - Délvidék egy részének visszatérése Magyarországhoz

kiegyezett. Főleg akkor ünnepelték őt vezéri minőségében, amidőn, nem tudjuk, kinek a befolyására, tárcát vállalt a Szimovicskormányban. És most mi történt? A horvátságnak e London által elismert vezére átadta a nép vezetését Kvaternik tábornoknak és Pavelicsnak. Ugyanakkor felhívta a horvátság nagy többségét kitevő parasztpártot, hogy kövesse a független Horvátország új vezetőit. Akárhogy nézzük is a dolgot, nem tudunk ezekből a tényekből mást kiolvasni, mint hogy a horvát nemzet az önállóság pillanatában oly imponáló egységben jelentkezett, mint eddig még soha egész történelme folyamán. Kár tehát a dolgot bagatellizálni és azt mondani, hogy az új, független Horvátország mögött nincsenek tömegek. Tömegek Sándor király diktatúrája mögött nem voltak, csak szuronyok. Most azonban a horvát nemzet egységesen áll felszabadítói mögött, szuronyok nélkül is. Ha tehát Magyarország ebből a tagadhatatlan tényből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy Horvátország igenis van, aminek logikus folyománya, hogy Jugoszlávia nincs, ezen nem lehet csodálkozni. Még kevésbbé lehet csodálkozni azon, hogy Magyarország ebből a helyzetből levonta az egyedüli logikus következtetést, ami úgy fejezhető ki, hogyha Jugoszlávia horvát részeiből lehet Horvátország, akkor Jugoszlávia magyar részeiből, amelyek ezer évig tartoztak hozzánk és csak huszonkét évig Jugoszláviához, éppoly jogcímmel lehet Magyarország. — A horvát usztasa-mozgalomra is kár olyan nagyon haragudni. Kár őket egyszerűen gyilkosoknak minősíteni azért, mert nem álltak egészen távol a Sándor király elleni merénylettől. Sándor király tudvalevőleg 1929-ben, miután a szerbek Radics Istvánt, a horvátok vezérét és még néhány horvát képviselőt a szerb parlamentben meggyilkolták, ami a horvátokban érthető visszatetszést váltott ki, teljesen önhatalmúlag és puccsszerűen, éppúgy, mint legutóbb a Szimovics-kormány, eltörölte az alkotmányt, megszüntette a szerb-horvát-szlovén államot és erőszakkal, katonai diktatúrájával ráoktrojálja népére az egységes Jugoszláviát. Számos horvát hazafi fizetett életével azért, mert fel mert szólalni a diktatúra ellen. Nagyon sokan voltak kénytelenek családjukat, házi tűzhelyüket elhagyni és külföldre menekülni, csakhogy a biztos halált kikerüljék. A horvát nemzet e kétségbeeséséből keletkezett az usztasa-mozgalom. A viszony azután a diktatúra és az usztasa között az aki bírja, marja-elv jegyében alakult. — A küzdelem már odáig fajult, hogy a kérdés az volt: a horvát nemzet él-e majd vagy a szerb király. A kettő közül a horvát nemzet maradt életben. Ezzel azután a dráma egyik fejezete lezárult. A horvát-szerb vita azonban, ha enyhébb formák között is, de tovább folyt és csak most látszik véglegesen nyugvópontra kerülni az egyedüli megoldással, a két nép