Külügyi Évkönyv, 1941

KÜLPOLITIKAI OKMÁNYOK 1940-RŐL (dr. DRÜCKER GYÖRGY)

— A Magyarországra visszakerülő román és a Romániában maradt magyar kisebbség legyen a kapcsolatok biztos záloga. Mi el vagyunk tökélve, hogy hazai románságunkkal nemcsak jól, de nagylelkűen fogunk bánni, hogy minden módon érezzék, hogy a magyarság tömegeivel lojálisán együttélni hasznos és az egészséges fejlődést nyújtó lehetőségek egész sorát megnyitja. — Romániánál végül azt is szem előtt kívánjuk tartani, hogy külügyminiszterének szavai szerint a jövőben az országnak már csak egy politikája lehet: a tengely politikája. — A békés építőmunka, amely ránk vár, rendkívül nagy. Hogy azt mielőbb meg lehessen kezdeni, megindult a hadsereg fokozatos leszerelése. Nincs elég kéz ebben az országban, amelynek ne jutna munka a mult felszámolásában és a jövő felépítésében, ezért sietnünk kell, hogy ki-ki mielőbb belefoghasson a termelő munkába. — Nem mulaszthatom el e helyen a kormány nevében az egész nemzet fegyverbe öltözött részének hálás, meleg, őszinte köszönetet tolmácsolni azért, hogy lemondás és szenvedések árán mint egy ember siettek fegyverrel a kezükben kiállani a magyar határra, mely határvonalat az ő kiállásuk nélkül nem tudtuk volna soha olyan elasztikussá tenni, hogy túlgurult Kolozsváron és elérte a Székelyföldön át a déli Kárpátokat. A KORMÁNYZÓ KOLOZSVÁRI SZÓZATA. Szeptember 15-én országra szóló ünnepség keretében tartotta meg Horthy Miklós, Magyarország kormányzója bevonulását a visszatért Kolozsvárra. Gróf Teleki Pál miniszterelnök,. gróf Bethlen György, valamint a különböző egyházak és egyéb testületek képviselőinek szavai után a jelenvoltak viharos ovációja közepette a Kormányzó emelkedett szólásra: — Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. — Huszonkétévi keserves megpróbáltatás után valóravált, amiben bízni nem szűntem meg soha egy percre sem. És most, mikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a történelmi pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat. — A jelen öröme összefolyik lelkemben a mult bánatával és feltámad benne a kérdés: hogyan is szakadhatott ránk,