Külügyi Évkönyv, 1941
TANULMÁNYOK - A hazatért erdélyi és keleti részek jelentősége (dr. KENÉZ BÉLA)
Tüzifa-szükségletünk elvileg biztosítottnak látszik, lombos műfakivitelünk hatalmas további fejlődés elé néz (bár a háború előttit meg se közelíti), a fenyőműfából némi hiány mutatkozik. Becslésünk azonban inkább alacsony és a mutatkozó hiány részben lombos műfával pótolható. Más oldalról viszont számolni kell a papír-, cellulóze-, műselyem- stb. ipari szükséglettel és az építkezés fellendülésével is. Fejlődő iparunk növekvő nyersanyagszükségletének számbavétele mellett is kétségtelen, hogy fában és egyéb természeti kincsekben való gazdagodásunk külkereskedelmi mérlegünket lényegesen kedvezőbbé alakítja. A földbirtokviszonyok teljesebb megismerése megkívánná a birtokmegoszlás ismeretét. Üjaibb adataink nincsenek, a háború előtti magyar adatok pedig annál is inkább elavultak, mert a politikai szempontoktól vezetett agrárreform Erdélyben gyökeres felfordulást okozott: a megművelhető terület 44'5%-át mozdította meg. A történeti Erdély már a háború előtt is a törpeés kisbirtok klasszikus földje volt: a terület majdnem 70%-a volt legfeljebb százholdas kisbirtokosok kezén, az 1000 holdasnál nagyobb birtokok pedig 18'3%-át foglalták el a területnek. A Regátban a kisbirtokok aránya 46, a nagybirtokoké 38% volt. Társadalmi szempontok tehát nem okolják meg az Erdélyben az ókirályságinál sokkal kíméletlenebb földreformot, sőt nemzetiségi igények sem: a rumánok közt több volt a földbirtokos, mint a magyarok közt. Minthogy a — % részükben rumán — földhözjuttatottak az agrárreform során átlagban 1-45 hektárt kaptak s minthogy a magyar nagy- és középbirtokokat vették a legkíméletlenebbül igénybe, a kisés törpebirtokok ma valószínűleg még elterjedtebb, a közép- és nagybirtok területe pedig jóval kisebb, mint a háború előtt (13 9, illetőleg 182%). Az új országgyarapodás földjének nemcsak felületén, de mélyében is hozott magával kincseket, habár a bányászat tekintetében jelentősebb területek Rumánia 4 Külügyi Évkönyv 1941. 49