Külügyi Évkönyv, 1941

TANULMÁNYOK - Magyar diplomácia az ország megcsonkításától az elszakított területek visszacsatolásáig (dr. HORVÁTH JENŐ)

szerződések módosítását, de nem állotta útját az euró­pai háború veszedelmének sem. Locarno továbbépítése megakadt. A négyhatalmi tervezet fölött aratott diadal nem a béke, hanem • csak a békeszerződések diadalának volt tekinthető. Legalább ezt hirdette Benes abban a beszé­dében, amelyet 1933 decemberben a szlovákokhoz inté­zett, kijelentvén, hogy ne is számítsanak önkormány­zatra, melyet 1918-ban megígértek nekik, mert Szlová­kia olyan korridor, melyen át az orosz segítség útja ve­zet Prága felé; Kassán Titulescu román külügyminisz­ter találkozott és együtt foglaltak állást az orosz hata­lomra való támaszkodás mellett; Kárpátaljára nézve azt mondotta, hogy Ruszinszfcót kezdettől olyan területnek tartotta, melyen át az orosz hatalom Közép-Európába vonul ós ezért a maga külpolitikáját kezdettől fogva erre a gondolatra és az orosz orientációra építette. Ezt a felvonulást két esemény egészítette ki. Az egyik Lit­vinov orosz külügyi népbiztosnak Párisban tett látoga­tása volt, a másik pedig 1934. február 9.-én a balkánálla­mok szövetségének, a balkánpaktumnak megalkotása. Litvinov látogatását akként értelmezték, hogy Francia­ország a cseh közvetítés eredményeként hajlandó kezet nyújtani Moszkvának a párisi szerződések biztosítá­sára; a balkánpaktumot pedig mint olyan szövetkezést, amelyben bizonyos balkánállamok területi nyereségeik biztosítására és az ezen területi gyarapodást eszközlő párisi békeszerződések változatlan fenntartására egye­sülték. Az orosz támogatás gondolata merész ivelésü poli­tikai elgondolásokra nyújtott alkalmat Barthou Lajos francia külügyminiszternek; a balkánpaktum viszont azáltal, hogy szorosan a kisantant koalíciójához simult, Csehszolvákia biztonságát emelte, mert közelebb hozta hozzá Jugoszláviát és Romániát, Görögországot és Tö­rökországot pedig ezék hátvédeivé avatta. Magyarország helyzete súlyosabbá lett, mert Barthou keleti utazásai 1934-ben (Varsóban és Prágában, majd

Next

/
Thumbnails
Contents