Külügyi Évkönyv, 1941

TANULMÁNYOK - Magyar diplomácia az ország megcsonkításától az elszakított területek visszacsatolásáig (dr. HORVÁTH JENŐ)

A munkálat a történelmi Magyarország vizsgálatára, Szent István patrimóniumának egészére épült és ha ezt lehetővé tette az, hogy a békeszerződés még nem feküdt előtte, nagy előnyét jelentette az, hogy a benne közölt anyag mindaddig nem veszített hatóerejéből és használhatóságából, amíg Magyarország egyes részei a párisi békeszerződések alapján más államok birtokállományához tartoznak. A magyar békedelegáció elnöke, Apponyi Albert gróf, erre a munkálatra támaszkodva tette meg a szövetséges és társult hatalmak előtt azt a javaslatát, melyben az abban ismertetett egész területre nézve követelte a lakosság megkérdezését jövendő hovatartozása iránt. A javaslat megtételekor Magyarország szomszédos államai már birtokában voltak mindazoknak a területeknek, amelyeket fegyveres erővel megszállottak és amelyeknek további megtartása érdekében most már olyan békeszerződésre volt szükségük, mely azokat jövőben is az ő birtokukban fogja meghagyni. Ennek a célnak a biztosítása bírta rá őket arra, hogy Apponyi javaslatának ellenszegüljenek. Az, hogy ez — mint a korabeli források mutatják — nem minden nehézség nélkül sikerült, nem jelentette azt, hogy az így nyert birtoklási jog zavartalanná lett, mert különben alig lett volna szükség arra, hogy a birtoklás védelmére maguk között fegyveres koalíciót alakítsanak, Magyarország lefegyverzésének fokozott követelésével és a lefegyverzett állapotban való megtartással ne a maguk fokozott fegyverkezését állítsák szembe és ne igyekezzenek elhitetni a velük szövetséges hatalmakkal azt, hogy erre a fegyverkezésre Magyarországgal szemben volt szükségük. Állításukban mindössze az felelt meg a valóságnak, hogy bár Magyarország a békeszerződést aláírta, tehát hozzájárult ahhoz, hogy az egyoldalúan megszállt területek idegen államok igazgatása alatt maradjanak, azoknak birtoklása nem állott szilárd alapon, mert nélkülözte a lakosság hozzájárulását.