Külpolitikai adatok az 1939. évről (Budapest, 1941)

Svájc

Fontosabb törvények: a jún. 5-i, népszavazás által el­fogadott törvény a honvédelmi hitelek és újabb munkaalkal­mak teremtéséről, törvény a postai rendtartásról. Ezenkívül megemlítendő számos szövetségtanácsi határozat gazdasági és főleg a háború kitörése által előidézett új helyzettel kap­csolatos honvédelmi, áruforgalmi és ellátási kérdésekben. Külpolitikában: Az évet S. integrális semlegességének minden téren való kiépítése jellemezte és felkészülés annak adott esetben fegyverrel való megvédésére. Aug. 30-án a törvényhozás mindkét háza megerősítette S. szilárd elhatározását, hogy semlegességét minden körül­mények között, minden hatalommal szemben megvédelmezi. Jan. 27-én a német kormány biztosította a berlini svájci követet, hogy a birodalmi kormány álláspontja S. semle­gességének kérdésében nem változott. Roosevelt elnök üze­netével kapcsolatban a német kormány megkérdezte, vájjon volt-e a svájci kormánynak előzetes tudomása az üzenetről és hogy veszélyeztetve érzi-e magát Németország által. A svájci kormány válasza mindkét kérdésre negatív volt. Aug. 26-án a német kormány újból biztosította S.-ot, hogy semlegességét respektálni fogja. A német-svájci viszony az év folyamán korrekt volt, de a svájci sajtó írásmodorát német részről a semlegességgel össze nem férhetőnek minő­sítették és ismételten kifogásolták. Az olasz-svájci viszonyt az év első felében sajtóinci­densek terhelték meg, az év végére azonban, főleg Ciano gróf decemberi expozéja után, az javuló irányzatot muta­tott. Aug. 31-én a berni olasz követ bejelentette, hogy or­szága S. semlegességét tiszteletben fogja tartani. A francia-svájci viszony az év egész folyamán kifogás­talan volt, szept. 1-én Bonnet ígéretet tett a svájci semle­gesség tiszteletben tartására. Az angol-svájci viszony politikailag szívélyes volt, a háború kitörése után az angol kormány kísérletet tett, hogy S. áruforgalmát ugyanolyan módon ellenőrizhesse, mint a világháború idején. A svájci kormány ezt azonban elutasí­totta. A kérdésben ismételten tárgyalások folytak Lon­donban. Februárban S. de jure elismerte a spanyol nemzeti kormányt. Szerződések: S. életbeléptetett egy munkaügyi nemzet­közi szerződést, a Franciaországgal a kettős adóztatás el­kerülésére kötött egyezményt, azonkívül a Jugoszláviával, Lengyelországgal, Lichtensteinnal, Németországgal, Olasz­országgal, Romániával, Szlovákiával kötött gazdasági tárgyú megegyezéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents