Külpolitikai adatok az 1938. évről (Budapest, 1939)

Amerikai Egyesült Államok

Pártok: Demokrata 330 (261) 90 (169) 8 (2) 5 (1) - (1) 2 (1) Republikánus Haladó (progressive) .. Farmer-labor American Labor Üresedés Változások az év folyamán: Kormányban: Roper keresk. és Cummings igazságügyi min.-ek decemberben lemondtak. Helyükbe a fentiek léptek. Parlamentben: A demokraták a novemberi választásokon a republikánusokkal szemben tért vesztettek. Pontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: A kongresszus az elnöknek az előző évek­ben tapasztalt túlnyomó befolyásától szabadulni igyekezvén, erős ellenállást fejtett ki úgy a kormánynak általános politikai, mint nevezetesen a végrehajtó hatalom újjászervezését célzó törekvései ellen. Az utóbbi célt szolgáló javaslatot (Reorgani­sation Bili) a kongresszus elvetette, ami a kormány prestige-én erős csorbát ejtett. A demokratapártban jelentkező széthúzás, illetve a jobbszárny eltolódása az elnöktől, utóbbit arra bírta, hogy eltekintve a szigorú pártkeretektől, maga köré igyekezzék tömöríteni a liberális érzésű elemeket, ily módon akarván sza­badulni a pártot belülről fenyegető széthullás veszélyétől. Ez a párttisztítás jellemezte a nyári előválasztások folyamán a politikai életet, de a novemberi választások e politikát nem igazolták és számos, az elnökkel szemben ellenzékben levő demokratának megválasztását eredményezték. A kormánynak a gazdasági fellendülést célzó törekvései több sikerrel jártak. Közmunkákra több mint 3 milliárd dollárt szavaztak meg és a mezőgazdaságot a termelés ellen­őrzésére és az árszínvonal fenntartására irányuló intézkedések­kel segítették. Az elnök társadalombiztosító politikája kongresszusi támo­gatás híjján csak lassan haladhatott előre. E téren a munka­bérek és munkaidő liberálisabb szabályozása volt a legjelentő­sebb eredmény. A törvényhozás nagymérvű flottafejlesztési hiteleket sza­vazott meg. Külpolitikában: A feszült világpolitikai helyzet az el­szigeteltségtől való távolodásra késztette a kormányt. Úgy az elnök, mint Hull külügymin. ismételten rámutatott arra, hogy a politikai és ideológiai ellentétek nem maradhatnak hatás nélkül az E. Á.-ra, és békés szándékaik ismételt hangoztatása

Next

/
Thumbnails
Contents