Külpolitikai adatok az 1938. évről (Budapest, 1939)
Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége
Goga fasiszta kormányzása folyamán, de különösen a Butyenko-afférral kapcsolatban a szovjet-román viszony igen barátságtalanra fordult. Moszkvában hangoztatni kezdték, hogy a besszarábiai kérdés még nincs rendezve s az bármikor ismét felvethető. A Goga-kormány és rendszerének bukása hirtelen megváltoztatta a hangulatot Moszkvában, s azóta a viszony, ha nem is különösen jó, de zavartalan és normálisnak mondható. Törökországgal Inönü elnöksége óta a viszony megint megjavult. Moszkva mindent megtett az Amerikai Egyesült Államokkal való politikai kapcsolatainak megszilárdítására s e célból jelentős áldozatokat hozott gazdasági téren is. Szerződések: A Szovjet-Unió életbeléptette a hadihajók tonnatartalmának limitálására vonatkozó londoni jegyzőkönyvet s a szovjet-finn határ végleges megállapításával kapcsolatos térképek és okmányok megerősítésére vonatkozó jegyzékváltást eszközölt. Ezenkívül az Északamerikai Egyesült Államokkal, Észtországgal, Németországgal, Görögországgal, Lettországgal és Franciaországgal régebben kötött gazdasági szerződései érvényét hosszabbította meg. Magyar viszonylatban: Magyarország és a Szovjet-Unió viszonyában lényegesebb eltolóelás nem történt. A szovjetsajtó kedvezőtlen beállítású volt Magyarországgal szemben s az úgynevezett fasiszta államokhoz való viszonyunk alakulását és a ; nemzeti Spanyolország elismerését mint önállóságunk gyengülésének szimptomáit magyarázta. Nyugtalanította az orosz sajtót a lengyel-magyar határ megvalósításnak gondolata is. A csehszlovák válság idején, midőn a müncheni döntés után követeléseinket nyiltan megformuláztuk, a szovjetsajtó erősen támadta a magyar álláspontot. Magyar követség: Moszkva, Worowska-ulica 21. JungerthArnóthy Mihály, rendk. kÖv. és megh. min., követ.