Külpolitikai adatok az 1938. évről (Budapest, 1939)

Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége

hosszú évek munkájával készült: Lenin egykori pártja, illetve annak megmaradt töredéke most alakult át teljesen Sztálin pártjává. Tagállamok: Az Unió tagállamainak mindegyikében, saját határain belül, a főhatalom kifejezője az illető állam Leg­felső Tanácsa. Ezeket az egyes tagállamok jún. 12—16-a között választották meg, ugyanolyan módon, mint a, biro­dalmi Legfelső Tanácsot. A legnagyobb tagállam, az Orosz Federatív Szocialista Szovjet Köztársaság Legfelső Taná­csa, júl. 15-én ült össze Moszkvában párnapi ülésszakra, melyen a prezídium elnökévé Badajevet választották. A szovjet-törvényhozás: A Szovjet-Unió Legfelső Tanácsa, mely a sztálini alkot­mány értelmében a törvényhozás kizárólagos faktora, jan. 12-én ült össze elsőízben. Megválasztotta a Prezidiumot (melynek 24 tagja közül az egyik Sztálin) és annak elnökévé Kalinint, aki mint ilyen, a Szovjet-Unió államfői teendőinek reprezen­tációs funkcióit gyakorolja. Ezen az első ülésszakon Molotov kormányfő az „alkotmá­nyos szokásnak megfelelőleg" formailag lemondott és nyomban megbízatott az új kormány megalakításával. Yégiil az alkot­mány néhány módosítását tárgyalta a Legfelső Tanács, ame­lyek közül legfontosabb a hadiállapot kihirdetésének új sza­bályozása. Ezzel az első ülésszak le is zárult. Aug. .10-én ült össze a Birodalmi Legfelső Tanács második ülésszaka, mely a költségvetést, az új igazságügyi rendtartást, a Legfelső Bíróság megválasztását, az állampolgársági jog újraszabályozását, a nemzetközi szerződések megerősítését, azok felmondásának kérdését és több kisebb adminisztratív és gazdasági törvényt szavazott meg. E rövid ülésszakokkal ki is merült a szovjet-parlament munkája. Változások az év folyamán: Államfőben: A sztálini alkotmánynak azok a rendelkezései, amelyek az államfői intézményre vonatkoznak, az 1937. dec. 12-én megválasztott és 1938. jan. 12-én elsőízben összeült Birodalmi Legfelső Tanács mindkét házának jan. 17-i együttes ülésén hozott határozatával léptek életbe, illetve váltak való­sággá. Ekkor választotta meg a Legfelső Tanács a Prezidiumot és annak elnökévé, tehát a Szovjet-Unió fejévé Mikhail Iva-

Next

/
Thumbnails
Contents