Külpolitikai adatok az 1938. évről (Budapest, 1939)

Svédország

Pártok: Szociáldemokrata párt Konzervatív jobbpárt Parasztpárt Néppárt 115 44 36 27 Svédország szocialista pártja .. 6 Moszkvától fiiggő kom , párt .. 2 Összesen: 230 Változások az év folyamán: Kormányban: A kormány összetételében az év folyamán több változás történt, melyek azonban a kormány koalíciós jel­legén nem változtattak. Több tárca gazdát cserélt, de a mi­niszteri tárcák továbbra is az eddigi arányban oszolnak meg a két kormányalkotó párt között. A kormány keretében a ve­zetőszerepet a szocialisták viszik, akiknek befolyása még na­gyobb lett azáltal, hogy a honvédelmi tárcát a kormányban történt változások során szociáldemokrata vette át, míg a ke­vésbbé fontos közlekedésügyi tárca a parasztpártnak jutott. Parlamentben: A politikai pártok összetételében változás történt annyiban, hogy a szociáldemokrata párt febr. 23-án felvette sorába azt a három képviselőt, aki az előző évben ki­vált Svédország szociálista pártjából, mely elnevezés alatt egy Moszkvától független kommunistapárt húzódik meg. E három új taggal a szociáldemokrata párt a második kamarában 115 mandátummal rendelkezik, szóval a szavazatok felével. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: A svéd belpolitika nyugodt folyását 1938­ban semmi sem zavarta meg. A szociáldemokrata és paraszt­pártokra támaszkodó koalíciós kormány háborítatlanul végezte kormányzási és törvényhozási munkáját. A kitűnő gazdasági konjunktúra folytán az állam bevétele tetemesen emelkedett, s így a további szociális reformokra bőven volt fedezet. Meg­felelő kormányzati intézkedések folytán a mezőgazdasági jö­vedelmezősége is javult, ami megerősítette a kormány-koalí­cióban résztvevő parasztpárt helyzetét. Nagy figyelmet szentelt a kormány a fegyverkezés kér­désének. A mind bizonytalanabbá vált európai helyzet a svéd kormányt is fokozottabb fegyverkezésre késztette. így a kor­mányelnök áprilisban az összes pártok élénk helyeslése mellett bejelentette a honvédelmi költségvetés mintegy 70 milliós felemelését, hogy az 1936-ban elhatározott véderőreformot erőltetett ütemben hajthassa végre. A szept. 18-án lezajlott törvényhatósági bizottsági válasz­tások, amint várható volt, nagy győzelmet hoztak a szociál­demokratáknak. E párt a községi és városi tanácsokban össze-

Next

/
Thumbnails
Contents