Külpolitikai adatok az 1938. évről (Budapest, 1939)
Ausztria
Áprilisban a buenos-airesi németek az „Anschluss"-1 ünnepelték. A csőcselék ez alkalommal néhány kitűzött német zászlót elégetett. A német ügyvivő tiltakozására a külügymin. sajnálatát fejezte ki. A limai pánamerikai kongresszuson, decemberben A., mely egy cirkálón Cantilo külügymin. vezetésével nagyszámú delegációt küldött oda, kimagasló szerepet vitt. Justo tbk. elnöksége befejeztével Európában tett utazást és több államfőt meglátogatott. Mussolini nem fogadta. Októberben két angol, decemberben két olasz cirkáló tett Buenos-Airesben látogatást. Szerződések: A. Chilével egy személyforgalmi és több kulturális tárgyú egyezményt kötött, Litvániával, Görög- és Lengyelországokkal keresk. egyezményeket, Hollandiával bevándorlási, Olaszországgal a katonai szolgálatra vonatkozó. Uruguay-jal pedig kulturális egyezményt. Magyar vonatkozásban: Justo tbk., volt elnök, rangrejtve Budapesten is járt. Magyar követség: Buenos Aires, Calle Callao 1150. Haydin Albert rendk. köv. és megh. min., követ. AUSZTRIA. (1938. márc. 13-ig.) Szövetségi állam (Bundesstaat). Területe: 83.857 km-. Lakossága (1936-ban): 6,758.000. A Népszövetségnek tagja. — 1918. nov. 12-én megalakult a Német-Osztrák Köztársaság, a Németbirodalomhoz való csatlakozás kimondása mellett. E névről, valamint a csatlakozásról A. a részére óriási területveszteséget hozó st.-germaini békeszerződésben (1919. szept. 10.) lemond. Az 1919. okt. 1-i alkotmány szerint A. szövetséges köztársasággá alakul át. Kari Seitz (első elnököt (1919. márc. 15—1920. dec. 9.) Michael- Hainisch követi (1920. dec. 9—1928. dec 5.). Az 1920. okt. 10-i népszavazás Dél-Karint iát A.-nak, az 1921. okt. 13-i velencei egyezmény értelmében rendezett dec. lí-16-i népszavazás Sopront Magyarországnak juttatja vissza. 1925. júl. 30-án és 1929. dec. 7-én alkotmánymódosítások. Az 193d. ápr. 30-i új alkotmány szerint a „Köztársaság" megjelölés elmarad. Államfő: Wilhelm Miklas szövetségi elnök. Megválasztva 1928. dec. 5-én, 4 évre, 1931. okt. 9-én újból 4 évre. Elnöksége meghosszabbítva addig, amíg az új alkotmány szerint választandó elnök hivatali esküjét leteszi.