Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)
Törökország
meg útját Párizsban, júniusban pedig Aras külügyminiszter tárgyalt Párizsban. Ugyané bó végén a szíriai francia főmegbizott és a szíriai miniszterelnök Sztambulban tanácskoztak. Numan török külügyi vezértitkár pedig novemberben delegációval utazott Szíriába. Yégiil decemberben szíriai francia katonai bizottság érkezett Ankarába. Török-német viszonylatban megemlítendő a német elvi fenntartások bejelentése a Montreux-i egyezmény határozataival szemben, ami azonban sem a két ország igen barátságos kapcsolatait, sem Németország elsőrendű gazdasági pozícióját nem érintette. Cetinkaya közmunkaügyi miniszter augusztusban látogatást tett Berlinben és Baldur von Schiraeh nemzeti szocialista ifjúsági vezér decemberben Ankarában. A szovjetkormány részéről megnyilvánult bizalmatlanság Törökország politikája ellen ez évben csak fokozódott, ami vehemens orosz sajtótámadásokban jutott kifejezésre. Tápot adott ennek az a tény, hogy Aras külügyminiszter csak az orosz érdekeknek nem megfelelő saadabadi paktum megkötése után júl. 12-én látogatott el Moszkvába, ahol hűvös fogadtatásban részesült. A szovjetkormány nem koncedálta Törökországnak azt a jogot, hogy más barátságokat is ápolhasson, Aras küliigymin.-t Sztálin nem fogadta és a több hétre tervezett látogatás három nap alatt zajlott le. Orosz érdekek ellen működött a török politika a földközitengeri „kalózkodás" kérdésében és magán a nyoni konferencián. A szovjetkoraiány egész éven át nem tartott nagykövetet Ankarában és ezúttal első ízben nem küldött delegációt a nov. 29-i nemzeti ünnepre. Ezzel szemben a török kormány a higgadt tartózkodás álláspontjára helyezkedett, só't nem mulasztotta el alkalmilag az orosz-török barátságot is hangsúlyozni. Az orosz-török viszony az év utolsó hónapjaiban némileg enyhült is. A Balkán-entente egységét fenyegető jugoszláv-bolgár közeledéssel szemben Törökország igyekezett jugoszláv baráti kapcsolatait megszilárdítani. Aras külügyminiszter milánói látogatása után febr. 5-én megállt Belgrádban, majd áprilisban a miniszterelnökkel együtt hivatalos látogatást és nyolcnapos körutat tett Jugoszláviában. Aras külügyminiszter számos európai útjának úgyszólván mindegyikén megszállt Belgrádban, ahol Ismét Inönü a londoni koronázásról visszatérőben ismét megfordult. Hasonló hatás észlelhető török-román viszonylatban. A román külügyminiszter márciusban, a miniszterelnök októberben tett látogatást Ankarában, viszont Aras külügyminiszter májusban és júniusban, két ízben járt Bukarestben. Kiemelendő a török-román kollaboráció a nyoni konferencián és a két kormány törekvésének találkozása a Balkán-entente egységének fenntartására.