Külpolitikai adatok az 1936. évről (Budapest, 1937)

Franciaország

segítségben nyilvánuló ellenkező álláspontjának, dec. 4-i expozé­jában F.-ot határozottan e politika mellett kötötte le. A f.-—szovjet kölcsönös segélynyújtási szerződés márc. 28-án életbelépett. A f. és a szovjet kormányok közt fennálló szívélyes kollaborációt a f.-i jobboldali sajtó elkeseredetten támadta és rámutatott annak veszélyeire. A Dardanellák új statutuma ügyében összeült montreux-i konferencián F. támo­gatta a Szovjetunió kívánságait hadi flottájának átvonulási szabadsága tekintetében. Litvinov külügyi népbiztos febr.-ban, Tukacsevszki márc.-ban tett Párisban látogatást, aug.-ban egy f. légügyi delegáció és Sellier egészségügyi min. jártak a Szovjet­unióban, szept.-ben pedig repülőgépgyárosok és a kamara légügyi bizottságának tagjai. A f.—lengyel szövetségi viszony fennállása Gamelin tbk. aug.-i varsói és Smigly-Rydz lengyel fővezér szept.-i párisi látogatásával dokumentáltatott. A két állam közt megállapo­dás létesült, mely szerint Lengyelország F.-tól 3 milliárd frankos kölcsönt kap. Ezt javarészben f.-i hadiszervásárlásokra fogja fordítani. Bastid keresk. min. szept.-ben Varsóban járt, okt.­ben Beck külügymin. tett Párisban látogatást. A sajtó sokat foglalkozott egy f.-—Kisentente kölcsönös segélynyújtási egyezmény tervével. Párisban jártak jan.-ban a román király, Antonescu és Titulescu, febr.-ban Pál régenshg., márc.-ban Hodza min.-elnök, máj.-ban Titulescu, júl.-ban Caranfil légügyi min., szept.-ben Krejci cseh vezérkari főnök, okt.-ben Maric jugoszláv hadügymin., dec.-ben Antonescu román külügymin. és Franasovici közlek. min. Szept.-ben Bastid keresk. min. Belgrádban tett látogatást. Okt. 9-én F. a mandátuma alatt álló Szíriával egy Szíria függetlenítését célzó szerződést írt alá. Ezt köve­tőleg Törökország kérte a Szíriához tartozó alexandrette-i szandzsák függetlenítését. Továbbiakat 1. »Nemzetek Szö­vetsége« alatt. Az Egyesült Államokkal F. megkötötte első keresk. szerző­dését. A háborús adósságokat ez évben sem fizette. Tárgyalá­sokat folytatott a frank, dollár és font koordinációjáról. Szerződések: F. életbeléptette 1935-i szovjet kölcsönös segélynyújtási, 1933-i kanadai keresk., 1930-i lett konzuli, 1928-i litván és 1936-i szovjet jogsegély-, 1935-i olasz légügyi és 1936-i osztrák kulturális szerződéseit; ideigl. életbeléptette 1936-i amerikai, argentin, lengyel és dominikán keresk. szerző­déseit ; aláírta a londoni angol'—amerikai-—f. egyezményt a hadihajók és ágyúik méreteinek korlátozásáról, egyezményét Szíria függetlenítéséről, a Dardanellákra vonatkozó montreux-i egyezményt és egy finn keresk. szerződést. Jugoszláviával és Romániával utóbbiakra igen kedvező keresk. megállapodásokat kötött.

Next

/
Thumbnails
Contents