Külpolitikai adatok az 1936. évről (Budapest, 1937)
Német Birodalom
szerződés felmondásával járó nagy megrázkódtatás után, amely egyes francia politikusokat a háború megüzenésének követelésére is késztetett, az év végéig a lassú megnyugvás és javulás képét mutatta. Bastid francia keresk. min. szept.-ben egy napig Berlinben tárgyalt. Nov. 14-én a birodalmi kormány értesítette azon államok kormányait, amelyeknek delegáltjai a Rajna, Duna, Elba és Odera nemzetk. folyambizottságaiban képviselve vannak, hogy ezen folyamok nemzetközi jellegére vonatkozó, a versailles-i szerződésben levő határozatokat többé nem ismeri el kötelezőknek. Az angol politikai köröknek teljes intranzigenciája a n. gyarmati kívánságokkal szemben a n. közvéleményre lehangolólag hatott. A locarnói szerződéssel egyidejűleg megkötött n.-belga arbitrage-szerződést a n. kormány továbbra is érvényben levőnek tekinti. Hitler kancellár béketervében a belga-n. határnak 25 évre szóló garantálását ajánlotta fel. Minél jobban kidomborodik a n. külpolitikában az antibolsevista ideológia, annál inkább szerepel Berlin, mint Moszkva ellenpólusa a n. sajtóban. Rendkívüli felháborodást keltett N.-ban 32 n. állampolgárnak nov.-i letartóztatása a Szovjetunióban, ahol egy n. mérnököt utóbb halálra is ítéltek. Gamelin francia vezérkari főnök varsói látogatása, valamint a Smigly-Rydz tbk. szept.-i párisi látogatása folyamán folytatott vezérkari megbeszélések a N.-B.-ban visszatetszést szültek, azonban a danzigi kérdésben is mutatkozó disszonnanciák dacára sem vezettek a hangulat elmérgesedésére Lengyelországgal szemben. Göring min.-elnök febr.-ban látogatást tett Lengyelországban. A júl. 11-én létrejött n.-osztrák egyezménnyel a n. kormány elismerte Ausztria teljes szuverenitását és kinyilatkoztatta, hogy az osztrák nemzeti szoc. ügyét osztrák belpolitikai kérdésnek tekinti. A kiegyezés közvetlen folyománya volt, hogy bizonyos eddig kitiltott lapokat kölcsönösen beengedtek és valamivel később a n. részről elrendelt 1000 márkás határzárt is megszüntették. Guido Schmidt osztrák külügyi államtitkár gazdasági tanácsadók kíséretében nov.-ben Berlinben háromnapos látogatást tett. A N. B. az abesszin háborúban messzemenően jóindulatú semlegességet tanúsított Olaszországgal szemben és a szankciókban nem vett részt. A locarnói szerződést követő N.-ellenes politikai campagne-ban való részvételtől viszont Olaszország tartózkodott. A hangulat a n.-osztrák egyezmény létrejöttével, ami a n.-olasz viszonynak egy érzékeny pontjára hozott enyhülést, tovább javult. Ezt számos kölcsönös látogatás is dokumentálta, így olasz részről Rossoni földm. min. ápr.-i, Valle légügyi államtitk. jún.-i és Ciano külügymin. ötnapos okt.-i látogatásai N.-ban, n. részről pedig Frank min. ápr.-i, Milch