Külpolitikai adatok az 1935. évről (Budapest, 1936)
Német Birodalom
tekintet mellőzésével foglalkozik a cs. kérdésekkel, különös figyelmet szentelve a szudéta-n.-ek súlyos helyzetének. Göring min.-elnök az év tavaszán Belgrádban tett látogatást. A n.-román gazdasági tárgyalások sikeresen befejeződtek. Látogatást tettek Berlinben márc.-ban Sir John Simon angol külügymin. és Eden főpecsétőr, júl.-ban Beck lengyel külügymin. és okt.-ben Gömbös magyar min.-elnök Göring porosz min.-elnök Budapesten, Belgrádban és Athénben tett látogatást. Szerződések: N. életbeléptette angol flotta-egyezményét, ir, izlandi, román, iráni keresk. szerződését, perui, amerikai és angol hajózási egyezményeit; lengyel gazdasági szerződését, brazil, belga, dán, észt, lett, holland, norvég, olasz és szovjetorosz fizetési- és áruforgalmi egyezményeit, finn jogsegély, spanyol légiforgalmi, csehszlovák és belga határrendezési egyezményeit, végül a Saar-vidék visszacsatolása alkalmával Franciaországgal létesített egyezményeket. Magyar viszonylat: Masirevich követet a m. korm. visszahívta és utódjává Sztójay altábornagyot nevezte ki, aki dec. 19-én adta át megbízólevelét. Göring porosz min.-elnök jún.-ban Budapesten, Gömbös m. min.-elnök okt.-ben Kelet-Poroszországban és Berlinben tett látogatást. A két ország közti gazdasági kapcsolatokat a szakbizottságok gyakori tanácskozása és megállapodásai kimélyítették, úgy hogy a keresk. forgalom az év második felében lényeges emelkedést mutat. Magyar követség: Berlin, Corneliusstrasse 8. Vitéz Sztójay Döme rk. k. és mh. min., követ.