Külpolitikai adatok az 1934. évről (Budapest, 1935)

Svájc

Pártok : Radikális-demokrata Katolikus konzervatív 52 44 Kisgazda-, ipari- és polgári párt 30 Szociáldemokrata Liberális demokrata 49 6 6 187 Egyéb Változások az év folyamán: Kormányban : Heinrich Háberlin az igazságügyi és rend­őrségi, Jean Marié Musy a vám- és pénzügyi département-ok vezetői márc.-ban lemondanak, helyükre Johannes Baumann, illetve Albert Meyer, addigi belügyi szövetségi tanácsos kerül, akinek tárcáját Philipp Etter-rel töltik be. Parlamentben : Jelentősebb változás nem volt. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában : A szocialista és kommunista pártok által provokált népszavazás márc.-ban elvetette a parlament által megszavazott rendtörvényt, ami részleges kormányválságot idézett elő. A kormány figyelmét a belső helyzet konszolidálása mel­lett elsősorban a súlyos gazdasági krízis köti le. Az egyaránt nehéz viszonyokkal küzdő termelés, ipar és kereskedelem a mult évben fokozott mértékben szorult az állam támogatására, így jelentékeny szubvencióban részesítette a kormány a szállodaipart és a mezőgazdaságot; a tejipar részére hitelt biztosít, az export előmozdítására állami rizikó-garanciát vál­lal. A növekvő munkanélküliség csökkentésére munkaalkalmak megteremtő központi hivatal felállítását vette tervbe. A hadsereg újjászervezése érdekében a kormány az újonc­kiképzési idő meghosszabbítása iránt törvényjavaslatot ter­jeszt a parlament elé, amely* azt elfogadta. A javaslat felett végső fórumként az 1935 márc.-ban megtartandó népszavazás fog dönteni. Külpolitikában : S. diplomáciai tevékenysége hagyomá­nyaihoz híven teljes semlegességének további biztosításában merült ki. Élénk részt vett a Népszövetség munkálataiban. A Szovjet-Unióval a diplomáciai viszony felvételére a mult évben sem került sor és a Népszövetségben S. annak felvétele ellen szavazott. S. aláírt egyiptomi barátsági, görög polgári és jogsegély­egyezményt, perzsa barátsági és letelepedési szerződést ; rati­fikálta 1932-i brazíliai kiadatási, 1933. évi ethiopiai barátsági és kereskedelmi, 1925-i francia döntőbírósági szerződését, 1933-i török clearing egyezményét; életbeléptette argentínai deviza, chilei clearing, francia keresk. és német kompenzációs szerző-

Next

/
Thumbnails
Contents