Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2010

MAGYAR KÜLPOLITIKAI ÉVKÖNYV ca 2010 partnerségnek. Az llham Alijev azeri elnökkel tartott találkozón a résztve­vők áttekintették a két ország közötti oktatási kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét, valamint az EU keleti kapcsolatrendszerének ügyét. Szeptember 14. Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta Egeresi Sándort, a Vajda­sági Tartományi Képviselőház elnökét, és megbeszéléseket folytatott a vajdasági magyarság helyzetéről, a parlamentek közötti együttműkö­dés erősítéséről, valamint a Duna menti országok parlamenti elnökeinek konferenciájáról, amelyet Újvidéken tartanak meg október közepén. Szeptember 14. A Visegrádi Csoport szlovák elnöksége szervezésében V4 külügyminiszte­ri találkozót tartottak Pozsonyban. Martonyi János, a magyar diplomácia vezetője szlovák kollégájával, Mikulás Dzurindával, Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszterrel és Mikolaj Dowgielewicz lengyel Európa-ügyi ál­lamtitkárral elsősorban az EU-t érintő gazdasági kérdésekről, a gazdasá­gi válság hatásairól, a transzatlanti kapcsolatokról és az együttműködés egyéb területeiről tárgyaltak. Martonyi János a megbeszélést követően hangsúlyozta, hogy a V4 országai egyeztetik álláspontjukat az EU 2013 után esedékes új költségvetéséről. Magyarország, Szlovákia, Lengyelor­szág és Csehország közös érdeke, hogy ne érje hátrány az EU hagyomá­nyos fejlesztési területeit, a kohéziós politikát és a mezőgazdasági politi­kát. A magyar külügyminiszter ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az EB várhatóan jövő áprilisban, a soros magyar elnökség idején beterjeszti költ­ségvetési javaslatát, amelyet előreláthatólag éles vita követ. Ezért fontos, hogy a V4 országai egyeztessék álláspontjukat a kohéziós politikáról, hogy ez a politika eszközeiben és forrásaiban ne szenvedjen sérelmet, maradjon integrált, és ne válasszák le róla a szociális alappal kapcsolatos kérdéseket. A visegrádi négyek résztvevői továbbá megállapodtak abban, hogy újabb közös külképviseletek nyitnak a jövőben, elsősorban takarékossági okok­ból. Martonyi János a találkozót követően kollégáival együtt részt vett a GLOBSEC 2010 kül- és biztonságpolitikai konferencián, ahol többek között megvitatták a V4 jövőjét is, majd találkozott Berényi József MKP elnökkel. 146

Next

/
Thumbnails
Contents