Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2010
MAGYAR KÜLPOLITIKAI ÉVKÖNYV ca 2010 agrárpolitika legfontosabb pontjairól. A megbeszéléseket követően Fazekas elmondta: Románia támogatja a jövőre lejáró magyarországi földmoratórium meghosszabbítását. Fazekas Sándor tárgyalt Borbély László romániai környezetvédelmi miniszterrel is a Duna-stratégia keretében tervezett román—magyar együttműködésről, valamint a verespataki aranybánya beruházásról. Augusztus 24. A Külügyminisztérium közleményben üdvözölte az izraeli—palesztin béketárgyalások újraindulását előkészítő tervezett washingtoni csúcsértékezletet. Augusztus 24. A Kormány határozatot hozott a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság létrehozásáról [1177/2010. (VIII. 24.) Korm. hat.] és az európai területi együttműködési csoportosulásokkal kapcsolatos feladatokról [1178/2010. (VIII. 24.) Korm. hat.]. Augusztus 25—26. Martonyi János külügyminiszter munkalátogatáson fogadta lurie Leanca moldovai miniszterelnök-helyettest, Moldova külügy- és európai integrációs miniszterét, akit elkísért Natalja Gherman, uniós ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes is. A kétoldalú megbeszéléseken a felek áttekintették a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökséghez kapcsolódó moldovai integrációs feladatokat. A tárgyalásokon napirendre kerültek aktuális moldáv bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági együttműködést érintő kérdések is. lurie Leanca röviden ismertette a közelmúlt belpolitikai válságát, a küszöbön álló referendum, valamint a parlamenti és elnökválasztás előkészítését érintő fejleményeket. A Keleti Partnerség és az európai szomszédságpolitika aktualitásain túl a felek kölcsönös érdeklődésre számot tartó regionális kérdésekről is tárgyaltak. Moldova európai integrációs törekvései tekintetében Martonyi János hazánk teljes körű politikai és szakmai támogatásáról biztosította partnerét. A találkozó végén, a jövőbeni együttműködés kapcsán - elsősorban a Moldova EU-integrációs folyamatában nyújtott magyar támogatásra vonatkozóan - a miniszterek közös nyilatkozatot írtak alá. 130