Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2010

I. ESEMÉNYNAPTÁR / AUGUSZTUS Június 2. Szabadkán, az MNT választásokra készülő „Összefogás listájának" lakossá­gi fórumán részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár és Répás Zsuzsanna, a KIM közeljövőben hivatalba lépő helyettes államtitkára. A rendezvényen felszólaló Németh Zsolt elmondta: azért jött, hogy arra buzdítsa a magyaro­kat, minél nagyobb arányban menjenek el vasárnap választani, mert, mint mondta, minél nagyobb a részvétel, annál erősebb lesz a nemzeti tanács in­tézménye, az esetleges alacsony részvétel pedig megpecsételheti az auto­nómia jövőbeli kibővítését célzó erőfeszítéseket. A külügyminisztérium az­nap kinevezett parlamenti államtitkára megemlítette, hogy az új kormány szeretné újraindítani a Magyar Állandó Értekezletet (Máért). Emellett terve­zi a határon túli magyarokat segítő jogsegélyszolgálat létrehozását. Június 3. A Brüsszelbe látogató magyar kormányfő Martonyi János külügyminiszter és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő jelenlétében találkozott Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével. Ezt követően Orbán Viktor José Manuel Barrosóval, az EU legfőbb végrehajtó intézményének, az Eu­rópai Bizottságnak az elnökével tárgyalt, majd felkereste Jerzy Buzeket, az EP elnökét. Brüsszeli látogatását Orbán Viktor Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a székházában zárta, ahol Anders Fogh Rasmussen NATO­főtitkárral találkozott. Az EiT, az EB és az EP elnökével folytatott megbeszé­lések fő témája a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre való felkészülés, a magyar kormány és az uniós intézmények közötti együtt­működés volt. A magyar elnökség alatt - a Lisszaboni Szerződés által biz­tosított keretek kialakítása nyomán - megújult intézményrendszerben kezdődhet a munka, és számos új eljárásmódot is alkalmazni fognak. Va­lamennyi találkozón Orbán Viktor hangsúlyozta az unión belüli regioná­lis együttműködések - így a visegrádi négyek - fontosságát. Az Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárrral sorra került konzultáción a főtitkár ki­emelte azt a magyar szerepvállalást, hogy a pápai repülőtéren helyezték el a több tagország összefogásával kialakított, C-17-es repülőgépekre ala­pozott légi szállítói kapacitást, és méltatta Magyarország fontos hozzájá­rulását a szövetség afganisztáni és koszovói műveletéhez. Orbán Viktor a találkozón kiemelte, hogy Magyarország számára kiemelkedően fontos a NATO által szavatolt biztonság, és hogy Magyarország elkötelezett a szö­vetségbeli tagság, a közös műveletekben való részvétel mellett. 87

Next

/
Thumbnails
Contents