Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2010

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2010

MAGYAR KÜLPOLITIKAI ÉVKÖNYV ca 2010 valamint a szlovákiai magyar Mészáros Alajos (MKP) is. A Verespatakon aranybánya nyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation vállalat élesen bírálta az állásfoglalást, és úgy értékelte, hogy ez a döntés„Romá­nia fejlődése elleni irányított, gátlástalan támadás". Május 5. A Kormány határozatot hozott az EU és tagállamai, valamint a Koreai Köztársaság közötti keret-megállapodás szövegének végleges megál­lapításáról és kihirdetéséről [1109/2010. (V. 5.) Korm. hat.]. Május 6. A Kormány határozatot hozott a magyar és a román kormány között, a magyar—román államhatárt keresztező földgázszállító vezetékekkel, valamint villamos távvezetékekkel kapcsolatos együttműködésről szó­ló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatal­mazásról. [1110/2010. (V. 6.) Korm. hat.] Május 7. Bajnai Gordon magyar miniszterelnök levélben nyilvánított részvétet George Papandreou görög kormányfőnek abból az alkalomból, hogy a görög fővárosban zajló erőszakos cselekmények súlyos anyagi károkat és három ártatlan ember halálát okozták. Május 7. A közép-európai térség hosszú távú stabilitása az autonómiaformák megteremtésével érhető el - jelentette ki a parlament külügyi és ha­táron túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) ülését követő pénteki sajtótájékoz­tatón, Mártélyon. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy az autonómián kí­vül nem létezik más politikai célkitűzés, amely annyira egyértelműen és világosan szolgálná a határon túli magyarság érdekét. Május 7. Kinevezték pénteki hatállyal az Európai Számvevőszék hat új tagját, köztük a magyar Fazakas Szabolcsot. A hatéves, megújítható időtar­tamra szóló kinevezést Fazakas mellett egy máltai, egy szlovák, egy len­gyel, egy szlovén és egy litván jelölt kapta meg. 74

Next

/
Thumbnails
Contents