Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
'JÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊ Külpolitikai • 2009 Szőgyénben, Csáky Pállal, az MKP elnökével együtt részt vett és beszédet mondott az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségen. Március 12. Az Országgyűlés politikai nyilatkozatot fogadott el a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történt csatlakozása 10. évfordulója alkalmából. [1/2009. (III. 12.) OCY] Március 12. Strasbourgban az EP elfogadta Kósáné Kovács Magda magyar EP-képviselő jelentését a romák szociális és munkaerőpiaci helyzetéről. Március 13. Zágrábba látogatott Göncz Kinga magyar külügyminiszter. Vendéglátójával Gordan Jandrokoviccsal a látványos eredményeket hozó magyar-horvát együttműködés további fejlesztéséről és a március 26-ra tervezett harmadik közös kormányülésről folytatott megbeszéléseket. Göncz Kingát fogadta Stjepan Mesic államfő, Ivo Sanader miniszterelnök, valamint Luka Bebic, a horvát parlament, a Szábor elnöke is. A magyar külügyminiszter ezen kívül eszmecserét folytatott Zoran Milanoviccsal, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt elnökével, illetve Vesna Pusiécsal, az ugyancsak ellenzéki Horvát Néppárt frakcióvezetőjével, az uniós csatlakozási tárgyalásokat felügyelő törvényhozási bizottság vezetőjével. Göncz Kinga felszólalt a zágrábi egyetem politikatudományi karának ünnepi konferenciáján majd az Ady Endre Kultúrkörben megnyitotta a nagykövetség március 15-i fogadását, és a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Ezüst fokozatát adta át Svagusa Katalin vezető óvónőnek, valamint Detoni Xénia műfordítónak, a zágrábi Magyar-Horvát Baráti Társaság elnökének. Március 13. Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon túli Magyarok Bizottságának elnöke és Szabó Vilmos, a bizottság alelnöke zárt ülés keretében tájékoztatta a NATO és az EU Budapesten akkreditált nagyköveteit a magyar-szlovák kapcsolatokról és ezen belül a két ország parlamentjei közötti együttműködés helyzetéről és perspektíváiról. Március 13. Budapestre látogatott Johannes Hahn osztrák szövetségi tudományos és kutatási miniszter és megbeszéléseket folytatott Molnár Károly kutatás-fej lesz-