Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

7 8 H Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 Dimiter K. Ikonomov bolgár, Dorothee Janetzke-Wenzel német és Gian Battista Campagnola olasz nagyköveteket. Az államfő, aki február 19-én le­vélben fordult több európai államfőhöz a génmódosított kukorica magyaror­szági termelésére és forgalomba hozatalára vonatkozó moratórium fenntar­tása érdekében, méltatta, hogy az EU Környezetvédelmi Tanácsa hétfőn a ma­gyar tilalom fenntartása mellett foglalt állást, és köszönetet mondott a nagy­követeken keresztül közreműködésükért az államfőknek. Március 4. A már több mint húsz éve létező együttműködés 2009. évre szóló támoga­tási megállapodását írták alá Vas és Zala megye, valamint a szlovéniai Mu­ravidék magyarságának képviselői Lendván. A két megye együttesen csak­nem nyolcmillió forintot biztosít 2009-ben a magyar kultúra, a hagyományok, az anyanyelv és a nemzeti identitástudat ápolására, művészeti és tudomá­nyos programok megvalósítására Március 4. A Kormány rendeletet hozott a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Rend buda­pesti képviselete számára nyújtandó kiváltságokról, mentességekről és ked­vezményekről szóló megállapodás kihirdetéséről [39/2009. (III. 4.) Korm. rend.], a magyar és a mexikói közötti oktatási és kulturális együttműködési egyezmény jóváhagyásáról és kihirdetéséről [40/2009. (III. 4.) Korm. rend.]; a magyar és az osztrák kormány között, a határmenti térségekben történő fog­lalkoztatásról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről [41/2009. (III. 4.) Korm. rend.], a magyar és a kínai kormány között, az állategészségügy és a karan­ténozás területén való együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről [42/2009. (III. 4.) Korm. rend.], a magyar és az orosz kormány között, a fegy­verzet, haditechnikai eszközök és azok tartalék alkatrészeinek a Magyar Köz­társaságban a volt Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége licencei alap­ján történő gyártásának rendjéről szóló megállapodás kihirdetéséről [43/2009. (III. 4.) Korm. rend.], a magyar és a szlovák kormány között, a nem­zeti kisebbségek kölcsönös oktatási és kulturális támogatásáról szóló megál­lapodás kihirdetéséről [44/2009. (III. 4.) Korm. rend.] a magyar-chilei kor­mányközi tudományos és technológiai együttműködési megállapodás kihir­detéséről [45/2009. (III. 4.) Korm. rend.], a magyar és bolgár kormány között, a budapesti Bolgár Kulturális Intézet és a szófiai Magyar Kulturális Intézet stá­tusáról és tevékenységéről szóló megállapodás kihirdetéséről [46/2009. (III. 4.) Korm. rend.], valamint a NATO Repülőgépfedélzeti Korai Előrejelző és Ellenőrző Rendszere korszerűsítésére vonatkozó együttműködési program­jának a védelmi miniszterek közötti egyetértési nyilatkozata kiegészítésének módosítása kihirdetéséről. [47/2009. (III. 4.) Korm. rend.]

Next

/
Thumbnails
Contents