Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2009

324 B Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 A KESZ az Alapszerződésben foglalt elvek alapján - figyelembe véve a KESZ 2006. február 10-én Budapesten aláírt VI. ülésének jegyzőkönyvét - átte­kintette és értékelte a romániai magyar és a magyarországi román közösség helyzetét és az alábbiakat állapította meg. I. A MINDKÉT FÉL SZÁMÁRA TETT AJÁNLÁSOK HELYZETE 1. A román-magyar Gozsdu Közalapítvány A KESZ megállapította, hogy Románia parlamentje nem ratifikálta a Román-Magyar Gozsdu Közalapítvány létrehozását előirányzó kormányközi egyezményt. A magyar külügyi kormányzat felkérése alapján a Magyarorszá­gi Románok Országos Önkormányzata 2005. decemberében delegálta kép­viselőjét a Magyar-Román Gozsdu Közalapítvány igazgatótanácsába, dr. Maria Curzáu Czeglédi, a gyulai Nicolae Bälcescu Román Gimnázium igaz­gatója személyében, aki elfogadta a jelölést. 2. A nemzeti kisebbségek információs társadalomba való integrálódását szolgáló négyoldalú nyilatkozat előírásainak alkalmazása A KESZ üdvözölte, hogy 2005. december 9-én Marosvásárhelyen, a Sapientia Egyetem épületében megnyílt az első eTransilvania Klub. Ugyanakkor a KESZ megállapította, hogy az „Informatizált Oktatási Rendszer" elnevezésű projekt keretében a Román Fél a magyarországi román közösség rendelkezésére bo­csátott AeL lecke csomagokat, Romániában is használt didaktikai eszközö­ket. A nemzeti kisebbségeknek az információs társadalomba való integráló­dását szolgáló program keretében, a Magyarországi Románok Országos Ön­kormányzata elkészítette a magyarországi román kisebbséget érintő doku­mentációt. 2006. szeptemberében Battonyán romániai és magyarországi kor­mányzati tisztviselők egyeztető konzultációt tartottak a határ menti települé­sek kölcsönös informatikai fejlesztése, és az uniós források bevonása érde­kében. Románia-szerte létrejöttek az e-magyar pontok a román és a magyar Informatikai Minisztérium jóvoltából. A könyvtárak között is együttműködés jött létre a dokumentumok digitalizálása terén: magyar részről a Széchényi Könyvtár, román részről a kolozsvári „virtuális könyvtár" között. A virtuális könyvtár létrehozói az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) és a Jakabffy Elemér Alapítvány. 3. Az ifjúsági együttműködés területe, valamint a Magyar-Román Ifjúsági Iroda létrehozásának előkészítése A KESZ megállapította, hogy az illetékes szervezetek közötti kétoldalú egyez­tetések során megállapodás született arra vonatkozóan, hogy a Magyar-Ro­mán Ifjúsági Iroda az elkövetkező időszakban kezdje meg működését. A KESZ

Next

/
Thumbnails
Contents