Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI wb ê 105 európai színvonalának visszaesését tükrözi. A FUEN - arra hivatkozva, hogy Európa 47 államában több mint háromszáz kisebbség közel százmillió tagja él - kérte az Európai Uniót, hogy a nemzetiségi ügyeknek legyen EUbiztosa, illetve tartozzon a témakör valamelyik EU-biztos illetékességi körébe. Magyarországot hazai németek országos önkormányzatának képviseletében Brenner Koloman, a FUEN német kisebbségeket tömörítő munkacsoportjának az elnöke képviselte a kongresszuson. A kongresszust megelőzően, az EP épületében került sor az „Európai Párbeszéd Fórumának" ülésére, melyet 2008-ban hoztak létre az EP Kisebbségi Intergroupja és a FUEN közös ülésén. Szeptember 30. Balázs Péter külügyminiszter megbeszélést folytatott Vlad Filat moldovai kormányfővel és lurie Leanca miniszterelnök-helyettessel, külügy- és európai integrációs miniszterrel, akik brüsszeli látogatásukat követően Budapesten utaztak át. A külügyminiszter tolmácsolta Bajnai Gordon gratulációját az alig öt napja hivatalba lépett kormányfőnek és kormányának, biztosítva partnereit arról, hogy Magyarország a lehetőségeihez mérten a továbbiakban is kész minden támogatást megadni Moldova társadalmi-gazdasági átalakulási folyamataihoz, az ország európai uniós közeledéséhez. A felek egyetértettek abban, hogy a magyar-moldovai kapcsolatok kiválóak és rendkívül szorosak, bár a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében még komoly tartalékok vannak. Szeptember 30. Balázs Péter külügyminiszter részt vett a budapesti Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Altalános Iskola rendezvényén, amelyen Kína nemzeti ünnepét (október 1.), valamint a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 60. évfordulóját (október 6.) köszöntötték. Szeptember 30. Az európai uniós bíróság hatásköre a személyek szabad mozgásának korlátozására vonatkozó intézkedések megvizsgálása az EU tagországaiban - válaszolta a tagállamok kormányait képviselő Tanács Gál Kinga (FIDESZ-MPSZ) európai parlamenti képviselőnek, aki Sólyom László köztársasági elnök augusztusi szlovákiai beutazásának megtagadásával kapcsolatban intézett kérdést az uniós intézményhez. Szeptember 30. Brüsszelbe látogatott Retkes Attila, az SZDSZ elnöke és Szent-Iványi István, a párt Országos Tanácsának elnöke. Az SZDSZ küldöttsége mások mellett az