Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI WB Ê 105 belga-holland-német hármashatár térségében már jól működő közös egész­ségbiztosítási rendszerhez hasonló kezdeményezésről. július 18. Orbán Viktor, a FIDESZ-MPSZ elnöke Traian Básescuval, Románia elnökével, Tőkés László EP-képviselővel, az EMNT elnökével és Németh Zsolttal, az Or­szággyűlés Külügyi és Határon túli Magyarok Bizottságának elnökével közös vitán tartott előadást, majd válaszolt a tusványosi táborozók kérdéseire is. Július 20. A négy parlamenti párt frakcióvezetői - Kóka János frakcióvezető (SZDSZ), Semjén Zsolt frakcióvezető (KDNP), Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes (MSZP) és Németh Zsolt frakcióvezető-helyettes (FIDESZ-MPSZ) -, valamint Mandur László, az Országgyűlés alelnöke aláírta azt a közös nyilatkozatot, amelyben a pártok közösen próbálják meg elérni a szlovák államnyelvtör­vény visszavonását még annak szeptemberi hatályba lépése előtt. A parla­menti pártok frakcióvezetői megállapodtak arról, hogy közös nyugat-európai diplomáciai körutat tartanak és konferenciát is szerveznek, melyben felhív­ják a figyelmet a szlovák nyelvtörvény kisebbségellenes előírásaira. Ezzel egy időben Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke továbbította a négy parlamen­ti párt által aláírt, a szlovák államnyelvtörvény módosítását kérő nyilatkoza­tot Pavol Paskának, a szlovák parlament elnökének. Július 22. Tonio Borg máltai külügyminiszter rövid munkalátogatás keretében találko­zott Budapesten a magyar diplomácia vezetőjével, Balázs Péterrel. Tonio Borg ahhoz kért segítséget hazánktól, hogy a Földközi-tengeri szigetországban hozzák létre az EU új ügynökségét, az Európai Menekültügyi Támogatási Hi­vatalt. Balázs Péter külügyminiszter megerősítette, hogy egyetértünk az Eu­rópai Menekültügyi Támogatási Hivatal felállításával és megvizsgáljuk a mál­tai pályázat támogatásának lehetőségét. Július 22. A Külügyminisztérium és az Országgyűlés Külügyi Hivatalának közös szak­értői delegációja a szlovák államnyelv-törvény módosításáról folytatott kon­zultációt Hágában az EBESZ kisebbségi ügyekben illetékes főbiztosával, Knut Vollebaekel. A konzultációt követően bejelentették: szeptemberben Magyar­országra látogat az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa a szlovákiai nyelvtörvény ügyében, továbbá Knut Vollebaek ajánlásokat is készít majd a jogszabállyal kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents