Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI WB Ê 105 ebéden Bajnai Gordon miniszterelnök méltatta mindazokat, akik lehetővé tették a vasfüggöny lebontását. A magyar miniszterelnök több külföldi ven­déggel kétoldalú megbeszéléseket is folytatott, így a kormányfő találkozott a többi között a megemlékezéseken részt vevő amerikai kongresszusi delegá­cióval, a cseh miniszterelnökkel és az EB alelnökével is. június 27. Sólyom László köztársasági elnök Horst Köhler német köztársasági elnök tár­saságában részt vett a német Külügyminisztérium „20 év szabadság: Német­ország megköszöni" című rendezvénysorozatának záró programján a Város­háza parkban. Június 27. Sólyom László köztársasági elnök Tarja Halonen finn elnök társaságában részt vett a „(M)ilyenek a finnek? - Finnország magyar szemmel" kiállítás megnyi­tóján a Néprajzi Múzeumban. Június 27-28. Balázs Péter külügyminiszter, akit elkísért Faller Jenő szakállamtitkár, a gö­rögországi Korfu szigetén részt vett a NATO-Oroszország Tanács ülésén, va­lamint az EBESZ informális külügyminiszteri konzultációján, ahol a külügy­miniszterek kötetlen eszmecserét folytattak az európai biztonság jelenlegi helyzetéről, a fennálló problémákról, ezek megoldási lehetőségeiről, vala­mint az új kihívásokról, mint az energiabiztonság, a klímaváltozás, az etni­kai konfliktusok,illetve a terrorizmus, és a rájuk adandó válaszokról. Ugyan­csak Korfu adott otthont az uniós külügyminiszterek rendkívüli találkozójá­nak, melynek tárgya a iráni választásokat követően kialakult helyzet megvi­tatása volt. Az EBESZ informális külügyminiszteri ülésének margóján Balázs Péter kétoldalú megbeszélést folytatott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, melynek során a felek megegyeztek, hogy a közeljövőben szélesebb körű két­oldalú eszmecserét tartanak Moszkvában. (Négy év óta ez volt a magyar és az orosz külügyi tárcavezető első találkozója. - szerk. megj.) Június 30. Balázs Péter magyar külügyminiszter a Budapesten akkreditált nagykövetek­kel találkozott és tájékoztatta őket a magyar kormánynak a szlovák nyelvtör­vénnyel kapcsolatos álláspontjáról. Június 30. Budapestre látogatott Guy Ryder, az ITUC és John Monks, az ETUC főtitká­ra. A magyarországi látogatáson tartózkodó nemzetközi szakszervezeti veze-

Next

/
Thumbnails
Contents