Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2008

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2008

vételünk szégyene a legyőzöttek szégyene. Hiszen Magyarország is ki volt szolgáltatva a szovjet birodalmi politikának. 68-as szereplésünk miatt is kétségbeeséssel és haraggal nézhetünk vissza a Kádár rendszerre. De a megszállottak és utódaik számára nem nyújt elégtételt, ha mi is ugyanazon rendszer áldozataként tekintünk magunkra, amely az ő reményeiket eltiporta. Mit tehetünk tehát? A bocsánatkérés az utóbbi másfél évtizedben olyan politikai divattá vált, hogy ennek az ősi erkölcsi intézménynek a komolysága nem egyszer megrendült. Pedig sokféle értelme és haszna lehet. A bocsánatkérés különösen helyénvaló, ha a sérelem okozója követi meg a még élő áldozatokat. De akkor sem hiábavaló, ha a vétlen utódok teszik nyilvánvalóvá, hogy sajnálják és helytelenítik elődeik tettét. Hiszen tudjuk, hogy sérelmek is nemzedékeken keresztül öröklődnek. Ezért tehát a megbékélést szolgálhatja, kihúzhat egy tüskét, ha nyilvánvalóvá tesszük a korábbi események átértékelését, ha kimondjuk az igazságot, ha helyreállítjuk igazságosságot. Gondoljunk arra, mennyire igényelte Magyarország népe, hogy a Szovjetunió, illetve utódjaként Oroszország bocsánatot kérjen az 1956-os katonai beavatkozásáért, és tetteiért, és mennyire fontos volt az, hogy Jelcin 1992ben az Országházban kimondta: 1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké. 1989. augusztus 1 7-én - amikor tehát már folytak a Kerekasztal-tárgyalások, és világos volt, hogy a korábbi rendszernek vége - először a Magyar Szocialista Munkáspárt, majd szeptemberben az Országgyűlés is elhatárolta magát a csehszlovák belügyekbe való 1968-as katonai beavatkozástól. Azonban az MSZMP nem képviselte sem Magyarországot, sem a magyar népet, az 1989-es Országgyűlés pedig formai okokra hivatkozva nevezte törvénytelennek a megszállást. Szükségesnek tartom tehát, hogy a szabad és demokratikus Magyarország államfőjeként mély sajnálatomat fejezzem ki az akkori Csehszlovákia népeinek azért, hogy a magyar csapatok 1968-ban részt vettek a megszállásban. Nyugtalanító aktualitást adnak a negyven éve - és az ötvenkét éve Magyarországon - történteknek az idei augusztus kaukázusi eseményei. Oroszország és Grúzia fegyveres konfliktusáról szólva sokat hallunk a történelmi párhuzamokról. Ezek szükségképpen egyszerűsítenek. Nem ez az alkalom arra, hogy a részletekbe menjek. Egy tekintetben azonban biztos van párhuzam: az erőszak nemzetközi jogba ütköző alkalmazása egy szuverén állam ellen 1968-ban is elítélendő volt, és ma is az. Ezért ki kell mondanunk és meg kell erősítenünk: a nemzetközi jogba ütköző erőszak nem lehet nagyhatalmi érdekek érvényre juttatásának eszköze sem. És azt is tudnia kell mindenkinek, ha orosz csapatok hatolnak be egy független állam területére, az