Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2008
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2008
II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI | I F ) 1 társadalmi és történelmi dilemmák öltenek testet. Ez a háttér. A háttérről a továbbiakban nem szólok. Hol tartunk most, 2008-ban? A 2008. esztendőt a magyar gazdaság életében én a trendforduló évének gondolom. Nagyon nehéz két év után van az ország; sok tekintetben a szembesülés, a szembenézés két éve után. Mivel is kellett szembenézni? Azzal, hogy a 2006-ot megelőző öt-hat év politikája változás nélkül nem folytatható. Ez a politika az állam eszközeire építve kívánt nagyobb jólétet biztosítani úgy, hogy mindeközben a közös költségvetést folyamatosan megterhelve ez a politika megteremtette a saját korlátait is. Csak emlékeztetőül: 70 százalékkal emeltünk bizonyos köztisztviselői béreket, 50 százalékkal a közalkalmazotti béreket, plusz egyhavi nyugdíjat kaptak a nyugdíjasok, plusz egyhavi családi pótlékot a családok; s mindeközben négy-öt év alatt megdupláztuk az autópályák hosszát az országban. Nem is folytatom tovább a példák sorolását. Anélkül, hogy valaki közgazdász lenne, elképzelheti, hogy ilyen rohamos tempó mellett ennek az lett a vége, hogy minden 100 forintból, amit az állam kapott a költségvetésből, már 110-et költött el. És közgazdász végzettség nélkül is belátható, hogy amilyen jóérzést hoz a jövedelmek emelése, a szociális támogatások növelése, annyi konfliktust hozott is, így azt kellett mondani, hogy itt meg kell állni. Ez akkor is igaz, ha a tavalyi jövedelemcsökkenést is beszámítva az elmúlt hat évben az átlagos jövedelmek vásárlóértéke egyharmadával, a nyugdíjak vásárlóértéke pedig 40 százalékkal növekedett. Ez példátlan az előző évtizedekhez viszonyítva is, meg példátlan a régióban is. És hát amikor meg kell állni, akkor bizony jelentős feszültségek jelennek meg. (...) Igy is nyugodtan mondhatom, hogy Magyarországon a választópolgárok reakciója tipikusan európai volt A múlt héten Párizsban jártam, és szembesültem azzal, hogy Nicolas Sarkozy egy év reformelnöksége elegendő volt ahhoz, hogy az önkormányzati választásokon két város kivételével minden város kormányzását elveszítse a francia jobboldal. Látom Romano Prodi példáját, aki két évig próbált - egyébként a magyarországinál kisebb - beavatkozásokat jelentő reformokat elindítani, és egy pont után nem tudta együtt tartani a kormányzó koalíciót, s mivel nem tudott kisebbségben kormányozni, Olaszországban előrehozott választás lett a vége. És látjuk most Gordon Brown példáját, hogy amikor megáll a világgazdaság növekedése, amikor jönnek a nagy kockázatok - mint ahogyan jönnek -, akkor a korábban nagyon sokra tartott és rendkívüli tehetséggel megáldott pénzügyminiszternek mai miniszterelnökként a politikai-társadalmi háttere milyen gyorsan megbillen. Mindezek figyelembevételével a magyar reformfolyamat és az európai reformfolyamat sorsa nem különbözik egymástól, ahogyan a lényegét illetően az sem, ahogyan reagál az egészségügyi reformra egy ország. (...)
