Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2008

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2008

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI | I F ) 1 7. cikk A jelen Megállapodást módosítani vagy kiegészíteni csak a két Szerződő Fél kölcsönös egyetértésével, írásos formában lehet. 8. cikk A Szerződő Felek jelen Megállapodást határozott időre - a Magyar Köz­társaság és a Szlovák Köztársaság közötti, az államhatár szóban forgó szaka­szának módosítását, illetve a jelen Megállapodás I. cikkében megjelölt tér­ségben végrehajtandó területcserét tartalmazó szerződés hatálybalépéséig ­legfeljebb azonban ezen Megállapodás hatálybalépésétől számított öt (5) év­re kötik. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának van szerencséje javasol­ni, hogy amennyiben a Szlovák Köztársaság Kormánya a fenti javaslattal egyetért, jelen szóbeli jegyzék és a válaszjegyzék képezze a Magyar Köztár­saság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a Szlovák Köz­társaság államterületén található földterületeknek az Ipoly határfolyón, Ipolytölgyes és Maié Kosihy települések térségében felépítésre kerülő hallép­cső létesítése és üzemeltetése céljából történő ideiglenes igénybevételéről szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodást, amely a válaszjegyzék kéz­hezvételének napján lép hatályba. 4. § (1) E rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihir­detését követő napon lép hatályba. (2) E rendelet 2-3. §-a a Megállapodás 8. cikkében szereplő válaszjegy­zék kézhezvételének napján lép hatályba. (3) A Megállapodás, illetve e rendelet 2-3. §-a hatálybalépésének naptá­ri napját a külpolitikáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg. (4) E rendelet végrehajtásához szükséges intézkedésekről a környezetvé­delmi és vízügyi miniszter gondoskodik. Február 4. Magyarország bízik abban, hogy Szerbia tovább halad az európai integrációs pályán - a Külügyminisztérium üdvözli a szerbiai elnökválasztás eredményét Szerbia polgárainak érettségét és felelősségtudatát bizonyítja, hogy többsé­gük az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában az európai utat, az or­szág további demokratizálódását ígérő jelöltre, a nacionalista bezárkózás el­len adta le voksát. Külön örvendetes a magas részvételi arány, illetve az, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents