Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2008
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2008
I. A MAG YA R KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI M 1 03 Fekszi Márta külügyminisztériumi államtitkár és Iván Gábor külügyminisztériumi szakállamtitkár volt jelen. A tárgyalások után Barroso elnök és Gyurcsány miniszterelnök közös sajtókonferencián tájékoztatták a nemzetközi sajtó képviselőit. Az EB elnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, valamint Pálinkás József MTA-elnőkkel együtt részt vett és beszédet mondott az EITI alakuló ülésen. José Manuel Barrosot fogadta Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Találkozott továbbá az EB elnök az Országgyűlés alelnökeivel, frakcióvezetőivel, az Európai Ügyek Bizottságának és Külügyi és Határon túli Magyarok Bizottságának képviselőivel és felszólalt az Országgyűlés plenáris ülésén is, ahol külön köszöntötték őt. Göncz Kinga külügyminiszter, a kormány nevében ebédet adott az EITI alakuló ülése alkalmából. José Manuel Barroso találkozott az ELTE hallgatóival is. Szeptember 15. Sauli Niinnistö, Finnország parlamenti elnöke látogatást tett Magyarországon és megbeszéléseket folytatott meghívójával, Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. A finn parlamenti elnököt budapesti tartózkodása idején fogadta Sólyom László köztársasági elnök, Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Orbán Viktor volt miniszterelnök, a FIDESZ-MPSZ elnöke is. Szeptember 15. A Külügyminisztérium Nyilatkozatot adott ki az indiai Újdelhiben, szeptember 13-án elkövetett robbantásos merénylet-sorozat magyar hivatalos megítéléséről. Szeptember 15. Szentiványi Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára Brüsszelben részt vett az EU külügyminisztereinek ülésén. Szeptember 15-16. Astrid Thors, Finnország Európa-ügyi és bevándorlási minisztere hivatalos látogatást tett a Magyarországon. A finn politikus megbeszéléseket folytatott Göncz Kinga külügyminiszterrel időszerű európai uniós ügyekről, többek között a lisszaboni szerződés jövőjéről, valamint Magyarország 2011-es EUelnökségi terveiről. A tárgyalás után a két miniszter közös sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. Astrid Thors találkozott Banai Károllyal, a kormányfő kül- és biztonságpolitikáért felelős főtanácsadójával, valamint Eörsi Mátyással, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökével.