Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

nem a magyar irodalom, művészet és tudományosság is csak ebben a teljességben létezik tovább. Amit most a közös ünneplés kapcsán elmondtam, azzal nem kanyarodtunk el Március 15-étől, az 1848-as forradalomtól. Akkor az állam és a nyelvében élő kulturális nemzet koncepciója kibékíthetetlennek bizonyult. Ma azonban a nemzetközi jogrend és mindenekelőtt az Európai Unió keretén belül nem zárja ki egymást a nemzet két felfogása; sőt, egyenrangúan egymás mellett élhet. Március 15-ének két arca és két öröksége van. Ez a nap a forradalom lelkét örökítette meg számunkra; mintája lett a szabadságért tett minden megmozdulásnak. A márciusi ifjak tetteit követte a magyar ifjúság 1956-ban is, amikor tüntetni indult, és amikor itt Romániában is kifejezte szolidaritását. Soha jobb lelkiismerettel nem lehetett azonosulni egy forradalmi nappal. Ez a nap csupa lelkesedés, olyan forradalom napja, amelynek nem volt szüksége erőszakra, amelytől távol maradt a bosszúállásnak a szelleme is. A '48-as forradalom óta a három színű nemzeti zászló a szabadság jelképe is; felülmúlhatatlan jelkép, nincs szükség másra. Ám 1848. március 15-e nem csak egy dicsőséges forradalom napja volt, nem puszta gátszakadás, amely utat nyit a sorsnak. 1848-ban a magyar nemzet pontosan tudta, mit kíván. A Tizenkét Pontot nem a forradalmi hevület rögtönözte: hosszan készült rá a nemzet a reformkor két évtizedén át. Ugyanazon a napon, amikor Pesten a cenzúrát megtagadva kinyomtatták e 12 pontot - és amikor a nép megesküdött, hogy „rabok tovább nem leszünk!", minderről még hírt sem véve Pozsonyban már hajóra szállt az Országgyűlés küldöttsége és vitte a királyhoz szentesítésre a kidolgozott törvényeket, amelyek ugyanazt tartalmazták: az ország minden lakosa számára jogegyenlőséget, választott parlamentet, felelős kormányt, az alapvető politikai szabadságjogokat. 1989-ben és 1990-ben, amikor a Kárpát-medence országaiban rendszerváltások zajlottak, szintén tudta a magyar nemzet, hogy mit kíván. Sose feledjük 1989 mámorosan felszabadult március tizenötödikéjét! És nem feledjük a '89 karácsonyán Temesvárra és Erdélybe induló teherautókat. Nem feledjük a magyarok szerepét ezeknek az országoknak a demokratizálásában. Tizenhét évvel ezelőtt mindenütt a szabadságot kívánta a nemzet, jogokat és demokráciát. Együtt akart visszatérni Európába, akarta a jog biztosítékait, a politika kultúráját, a gazdasági és a szellemi élet szabadságát egyaránt. Ahogyan 1848-ban az akkori áprilisi törvények, majd az erdélyi törvények teljesen új alapokra helyezték a nemzet életét, úgy hoztak alapvető változást a rendszerváltás utáni alkotmányok. Eltörölték és visszahozhatatlanná tették a korábbi - hol velejéig hazug, hol az utolsó pillanatig durván elnyomó és erőszakosan asszimiláló - rendszereket. A '48-as párhuzam indoka és lényege az, hogy az új alkotmányok a jövőt határozzák meg. A forradalom napjai elmúlnak, a forradalom eredményei azonban a jogokon és az alkotmányos intézményeken keresztül épülnek ki, válnak állandóvá és gyökeresednek meg a kultúra részeként. Helyénvaló tehát, hogy ma az 222