Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
Függelék
A Magyar Köztársaság Kormánya, az Osztrák Köztársaság Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a Dolga Vason Rendészeti Együttműködési Központ működtetéséről Brüsszelben 2007. november 8-án aláírt Megállapodás. 318/2007. (XI. 23.) Korm. rendelet II. KIEGÉSZÍTÉS* a „TÖBBOLDALÚ SZERZŐDÉSEK, AMELYEKNEK A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG RÉSZESE, és NE M AZ ENSZ vagy a SZAKOSÍTOTT INTÉZMÉNYEK KERETÉBEN JÖTTEK LÉTRE" című LISTÁHOZ Egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság között euro-mediterrán légiközlekedési Megállapodás. 2007. évi V. törvény Az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló Nemzetközi Alap létrehozásáról szóló 1992. évi Egyezmény, és az Egyezményhez kapcsolódóan elfogadott 2003. évi Jegyzőkönyv, valamint az olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 1992. évi Egyezmény. 2007. évi IX. törvény A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosítások. 2007. évi XXII. törvény Az Európai Közösségek és tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás. 2007. évi XXX. törvény Az Európa Tanács keretében Strasbourgban 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezményhez kapcsolódó (Varsó, 2002. szeptember 12.) Kiegészítő Jegyzőkönyv. 2007. évi XXXIV. törvény Lásd az előző évkönyveket 1975-től kezdődően! 488