Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

Sokan mondják, hogy Oroszország kezében az energia több, mint egyszerű természeti erőforrás és kereskedelmi áru. De nem Oroszország kezében vált stratégiai eszközzé az energia, hanem Oroszországtól függetlenül vált az energia mára stratégiai fontosságú erőforrássá. Számomra teljesen világos, hogy kialakult egy egyenlőtlenség, de az egyenlőtlenség sokkal inkább kölcsönös, mintsem egyoldalú. Egyik oldalon igaz, hogy Európa rendkívüli módon függ az orosz energiaszállításoktól. De legyen világos: például a gáz tekintetében Oroszországnak érdemben nincsen más vásárlója, csak mondjuk Törökországgal együtt az Európai Unió és a tagországok. Ez egy kölcsönös függőség, ez interdependencia. Hozzáteszem persze: ez nem egy kiegyensúlyozott kölcsönös függőség. Éppen mivel Oroszországnak van vagy 500 milliárd dolláros tartaléka, Oroszország kibírja bevételek nélkül két hónapig is, ha nem szállít. Mi nem bírjuk ki két hónapig, ha energia nélkül maradunk. Ezért egyszerre igaz az, hogy szerintem kisebb a kölcsönös fenyegetettség, mint amit időnként a felek mutatni próbálnak. Másik oldalról az igaz, hogy az alaphelyzet - mert vannak olyan tényezők, amelyek szimmetriára utalnak - egy bizonyos helyzetben nem szimmetrikus: eladóoldali domináns szerep van, ez pedig Oroszország pozícióját erősíti. Erre az Európai Uniónak szerintem nem politikai reakciókkal kell válaszolni. Mondom sokadszor: ha az európai térfélen tagolt, döntően nemzetállami kötődésű és egymással is versengő energiavásárlók vannak, miközben az eladóoldal pedig oligopolisztikus vagy monopolisztikus jellemzőket mutat, ráadásul állami kontrollal egy olyan piacon, ahol egy eladó és igen sok vevő van, ott az eladók lesznek mindig túlsúlyban. Itt azt gondolom, hogy egyetlenegy megoldás van hosszabb távon: konszolidálni kell az európai energiapiacot üzleti, gazdasági alapon, jelentős politikai támogatással. Hozzátéve: bizonyos versenyjogi ügyekre persze figyelve, én ezt tudom. Úgy látom, hogy ami a katonai együttműködést és versengést jelenti, ott az együttműködésnek nincsen alternatívája. Ebben sokkal több bizalom és sokkal több együttműködés kell, mert az elmúlt hónapokban elindult folyamatok kifejezetten veszélyesek. Nem hiszem, hogy ez visszatérést jelent a '70-es, '80-as évekhez. De ennek még a szele és a hangulata is rendkívül ártó. Azt is gondolom, hogy a Közép-Keleten sajnos tartósan fenn fog maradni a bizonytalanság. Ennek több oka van: részben valóban ott van az iszlám fundamentalizmus, ott van a terrorizmus, ott van az iráni atomprogram és annak a nem azonos megítélése. És ott van a transz-kaukázusi, transz-kaszpi térség jelentős átalakulása, amelyben szemmel láthatóan egymással rivalizáló szempontok jelennek meg. Ez igaz egyébként Oroszországra és az Egyesült Államokra is. Rövid távon én ezt egy rivalizáló viszonynak látom; és miután nagyon sok pontból táplálkozik ez az instabilitás, ezért szerintem ez évtizedes konfliktus marad. * 353