Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2007
Június 12. és június 28. A Magyar Köztársaság Kormánya határozatokat hozott a határátlépéssel járó 2007. évi csapatmozgások engedélyezéséről szóló 2006. évi, de 2007. január 1jén hatályba lépett határozatának [2247/2006. (XII. 23.) Korm.] újabb módosításáról. Június 12. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalos látogatást tett a Dán Királyságban. Tárgyaló partnere volt Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök. A tárgyalás után a két kormányfő közös sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. Gyurcsány Ferencet fogadta II. Margrethe királynő. A tárgyaláson részt vettek: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett dr. Udvardi Iván külügyminisztériumi szakállamtitkár, politikai igazgató, dr. Szőke László külügyminisztériumi szakállamtitkár, Merényi Miklós gazdasági és közlekedési minisztériumi szakállamtitkár, Gál J. Zoltán államtitkár (MeH), kabinetfőnök, Banai Károly kormányfői külpolitikai főtanácsadó, Dobolyi Alexandra, az Európai Parlament képviselője, Róna Ottó nagykövet; Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök mellett Annette Lassen protokollfőnök-helyettes, Jens Christian Andersen nagykövetségi ideiglenes ügyvivő. Június 12. Oliver Dulic, Szerbia Köztársaság parlamenti elnöke látogatást tett Magyarországon (Szeged, határ menti találkozó). Tárgyaló partnere volt dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. (A „toleranciatábor" programjának előkészítése). Június 12. Gráf József földmüvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Luxemburgban részt vett az EU-tagállamok agrárminisztereinek tanácskozásán. Június 12. Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter az Olasz Köztársaságban (Gemona város) megtekintette az „Európai Szél" elnevezésű (2007. május 31. és június 12. között megrendezett) hadgyakorlat zárónapját. Június 12. Mari Elka Pangestu, az Indonéz Köztársaság kereskedelmi minisztere látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt dr. Kóka János gazdasági és közle68