Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

a baloldali, szovjet orientációjú nyugat-európai értelmiség számára kérdőjelezte meg a kommunista ideológiát és jelenített meg dilemmát, a tényekkel való szembenézés kényszere által. Ezen attitűdök ma is az értelmiségi őszinteség mércéjeként láthatók. De politikailag a Szovjet Unió számára a tanulság az volt: akadályok és korlátozások nélkül érvényre juttathatta magát a régióban, mert a nyugati hatalmaknak nem voltak közvetlen biztonsági vagy gazdasági érdekei itt. A nagyhatalmak ambivalensek voltak valódi politikai szándékaik (vagy mozgásterük?), illetve propagandájukat tekintve, s így a magyar nép várakozásait illetően is. Sem az amerikai, sem a francia vagy a brit kormány nem szándékozott beavatkozni, vagy akár kétségbe vonni a szovjet érdekszféra integritását - és ezt október során egyértelművé tették a szovjet vezetés számára. A magyar kormányt elszigetelten és tájékozatlanul hagyták, a szabadságharcosokat és a lakosságot pedig abban a tévhitben, amelyet az államilag szponzorált nyugati rádióállomások közvetítettek: bizakodjanak az érkező felszabadító segítségnyújtásban. A kommunisták így 1961-ben felépíthették a berlini falat, 1968-ban pedig katonai intervencióval elfojthatták a prágai tavasz reformmozgalmát. S a befolyási övezetüket a Baltikumban, valamint Közép- és Kelet-Európában 1989-ben nem 1956 miatt adták fel, s hatalmuk nem ezért omlott össze; hanem a rendszerben benne rejlő gyengeségek, valamint a miatt, hogy a Szovjetunió nem bírta a gazdasági és a fegyverkezési versenyt. Egy másik nézőpontból tekintve, a magyar forradalom és szabadságharc szolgáltatta a legelső és legsúlyosabb bizonyítékot a Szovjetuniótól eltérő történelmi, politikai és kulturális hagyományokkal rendelkező közép-európai államok kommunista rezsimjeinek instabilitására. Ezen államokban volt tradíciója a demokráciának. A nemzeti függetlenség számukra majdhogynem lényegi, belső értékké vált. Az 1956-ban Lengyelországban és Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában, majd 1980-tól ismét Lengyelországban a Solidarnosc szakszervezet vezetésével folytatott küzdelmek egyszerre irányultak az alapvető demokratikus szabadságjogokra és a szovjet befolyás korlátozására. Ezen események és küzdelmek vezettek 1989-1990-ben Közép-Európában a demokratikus átmenetekhez. Az 1956-os forradalomnak és az 1989-es rendszerváltásnak közös vonása, hogy lényegüket tekintve mindkettő elvetette a pártállami kommunizmust. Az 1956-os forradalomhoz való hűségünk, az azzal kapcsolatos állításaink legitimitása azon múlik, hogy mennyire engedjük elmosódni a mai szabad Magyarországunk és az 1989 előtti Magyarországunk közötti határvonalat. 1956-nak és 1989nek egyaránt tanulsága, hogy a történelem mindkét esetben túllépett azon aspirációkon, amelyek a szocialista rendszeren belül kívántak nagyobb szabadságfokot kialakítani. Nagy Imre nagysága abban rejlett, hogy felismerte ezt. Kilépett kommunista múltjából, kilépett a szocialista világrendszerből. Megmaradt baloldali politikusnak, és elfogadta azt a sorsot, amelyet a forradalmi magyar nemzet kínált neki. És inkább meghalt, mintsem hogy visszavonult volna. 299